Tíz éve ezeken a pályákon szerezte meg első abszolút magyar bajnoki címét – még a WRC-korszakban. Herczig Norbert most az ERC-mezőny állandó tagjaként tér vissza a Nyírségbe a hazai Európa-bajnoki futamon.
Voltak fent és voltak lenn – hullámzóan alakult ez a szezon…
A Rally Hungary interjúja:
Azzal kell kezdeni, hogy tudtuk, az autóváltás miatt lehetnek nehézségeink, és ez sajnos be is igazolódott. Nagyon fontos elmondanom, hogy a Volkswagen abszolút versenyképes, de volt két műszaki hibánk, ami miatt komplett versenyeket kellett feladnunk, de rengeteg tapasztalatot szereztünk minden egyes helyszínen. A részeredmények sokszor jobbak voltak, mint tavaly, de egy kicsi mindig elválasztott a jó eredménytől – mondta a Mol Racing Team pilótája, Herczig Norbert, akinek Ferencz Ramón diktálja az itinert az ERC-futamokon.
Hogy érintette?
Nyilván rosszul. Főleg, hogy annak idején, amikor elhagytuk a magyar bajnokságot, évek óta a mi csapatunk fémjelezte a sorozatot. Első lépésként tehát fel kellett dolgoznunk, hogy az Európa-bajnokságon nem küzdünk majd rögtön a dobogóért. De szerencsére én olyasvalaki vagyok, aki a ralira sportként tekint, és ha nem is nyerünk, nagyon motivál, amikor azt érzem, jó az irány, amerre haladunk. Az van bennem: alaposan fel kell készülni, s minél jobb eredményt elérni, ugyanakkor elfogadni, hogy ez technikai sport, amelyben benne van a műszaki hiba lehetősége. Meg aztán mi sem vagyunk tökéletesek.
Amikor tavaly az ERC mellett tette le a voksát, ilyesmire számított?
Számítottam rá, hogy melós lesz. Az igazsághoz tartozik, hogy tavaly a sors is kegyes volt hozzánk, mert szinte rögtön elértünk néhány jó eredményt, szóval kicsit el voltunk kényeztetve. De akkor is reálisan néztük az eseményeket, és tudtuk, hogy nem minden esetben a saját teljesítményünknek köszönhettük a jó eredményeket, hanem kellett hozzájuk a többiek balszerencséje is.
Mennyit számít a szerencsefaktor?
Hívhatjuk szerencsének, a Jóistennek, a sors kezének, de hogy számít, az biztos. Sokszor éreztem úgy az idén, hogy semmit sem csináltunk másként, mint tavaly, de akkor mindig a jó irányba billent a mérleg nyelve, most meg mindig a rossz irányba. Szóval igen, hiszek a sorsban, de még jobban hiszek az elvégzett munkában, meg abban, hogy ha van tehetség és szorgalom, az előbb-utóbb megtérül.
Mit kell tudni az ERC-mezőnyről?
Az állandó résztvevők nagyon rutinos és nagyon gyors pilóták, és hát hozzájuk jönnek még a nemzeti hősök, akik, a saját versenyükön kiemelkedően szerepelnek, hiszen van pályaismeretük, ami nagy előny. Szinte minden versenyen volt tíz olyan páros, amely bármikor képes volt harcolni a top háromba kerülésért.
A Rally Hungaryn ön lesz itthon. Akkor ez most előny?
A mi magyar ralisportunk furcsa közeg, emiatt nem érzem, hogy feltétlenül nagy előnyben lennék itthon más nemzetek versenyzőivel szemben. De várjon csak! Annyiban mindenképp van előnyöm, hogy a korábbi években ezeknek a pályáknak a nagyobb részén mentem már versenyautóval. Igaz, hogy öt-hat-tíz éve, de mentem.
No és ott vannak a magyar szurkolók…
Látja, ők nagyon motiválnak! Az ERC-futamokon is nagyon jó volt érezni, hogy szurkolnak nekünk, hogy alig várják a hazai versenyt. Itthon nagyon széles réteg van, aki szereti és érti a ralit. Miattuk és magunk miatt is nagyon fontos lenne jól szerepelni Nyíregyházán.
Mit jelent ez számokban?
Az év elején nagyon szerettem volna a dobogóért harcolni, de sajnos ettől messze kerültünk, ezért most már óvatosan bánnék a számokkal. Engedje meg, hogy kikerüljem a kérdést, és inkább úgy válaszoljak: szeretnénk Ramónnal alaposan felkészülni, elvégezni a házi feladatot. S ha ez megvan, és azt az összhangot tudjuk hozni, amit eddig, akkor bízhatunk egy jó eredményben. Azért azt látni kell, hogy két év alatt nagyon sok pályát dolgoztunk fel együtt, s ezen a területen rengeteget fejlődtünk. Ha valamire akkor erre – és arra, hogy nagyon sokat ültünk idén a versenyautóban – mindenképp alapozhatunk.