Rovanpera állva hagyta a mezőnyt, már 46 ponttal vezet

A svédországi hó és a horvátországi aszfalt után murván is Kalle Rovanpera tudott nyerni a Rali-világbajnokságon: ezúttal a harmadik lehetséges útfelületen, murván is ő bizonyult a leggyorsabbnak. Ez különösen úgy nagy teljesítmény, hogy mivel ő vezette a pontversenyt, így pénteken elsőként rajtolt és takarította az utat, de remek autózást bemutatva ott maradt az élmezőnyben, sőt másodikként fordulhatott – szombaton éles csatát vívott csapattársával, Elfyn Evansszel, de a nap végén, az esőben űridőket szállítva őt is meg tudta előzni és átvette a vezetést. Vasárnap pedig már nem is adott igazi esélyt…

Bővebben

Klausz második, Gyarmati kilencedik lett a Rebenland Ralin

Másfél nap alatt százhatvan versenykilométert kellett teljesíteni a résztvevőknek az ausztriai Rebenland Ralin és több magyar párosnak is szurkolhattunk a hétvége folyamán. Klausz Kristóf és Csányi botond egy kalandos futam végén az abszolút második helyet szerezte meg a Rally2-es Skodával – végig 2-3-4. időket autóztak és végül az ezüstéremmel tértek haza az Eurosol Skodájával induló osztrák Simon Wagner mögött, a Mitropa értékelését pedig meg is nyerték. Szintén befért a top tízbe Gyarmati Ariel és Kocsis György, akik az abszolút kilencedik helyre hozták be a Mitsubishit és a kategória második helyét…

Bővebben

ERC: Csomós Mixi szakaszt nyert és 10. élete első Eb-futamán

Ezen a hétvégén vette kezdetét a Rali-Európa-bajnokság, vagyis az ERC 2022-es szezonja: a portugáliai Fafe Ralin két magyar párosért szoríthattunk, az immár negyedik ERC-szezonját gyűrő Herczig Norbert régi-új navigátorával, Igor Bacigállal állt rajthoz, a tavalyi magyar bajnoki ezüstérmes Csomós Miklós és Nagy Attila pedig életük első Eb-futamán álltak rajthoz. Az első versenynap totális káoszt hozott, az özönvízzel felérő eső, a hatalmas szél és az iszonyatos sár miatt botrányos körülmények között kellett versenyezni – gyakorlatilag a rajtsorrend döntött, mert valaki minél hátrébbról rajtolt, annál mélyebb pocsolyákon kellett átevickélnie az egyre brutálisabb…

Bővebben

Klausz, Gyarmati, László és Schuck is indul a Rebenland Ralin

Az Orfű Ralival egy időben rendezik Ausztriában a Rebenland Ralit, az első osztály szezonnyitóját, amelyen négy magyar páros vesz részt. Klausz Kristóf és Csányi Botond itt készül fel a következő heti Salgó Ralira és a magyar bajnokságra, egyúttal az abszolút dobogó környékére várhatjuk őket, ezt pedig a szervezők is így látják, hiszen a 3-as rajtszámot osztották nekik. Gyarmati Ariel és Kocsis György az R4-es Mitsubishivel áll rajthoz, László Zoltán és Balázs Zsolt a Rally3-as Ford Fiestát viszi táncba, Schuck János és Gonda Dániel pedig egy Citroen Saxóval nevezett. A nevezési…

Bővebben

WRC: Rovanpera nyert Svédországban

Megszerezte idei első győzelmét és növelte előnyét a bajnokságban Kalle Rovanpera: a Toyota fiatal WRC-sztárja parádés teljesítménnyel nyerte az idei szezon második, egyben egyetlen havas futamát, a Svéd Ralit. Mivel a szezonnyitó Monte-Carlo Rali első két helyezettje, Sebastien Loeb és Sebastien Ogier sem indult ezen a versenyen, így az akkor harmadik legtöbb pontot gyűjtő Rovanpera rajtolhatott az élről Svédországban, ami az első nap során okozott is neki problémákat, hiszen több ízben is neki kellett takarítania az utat. A döbbenetes szoros küzdelemben azonban így is ott tudott maradni az élmezőnyben: az…

Bővebben

Új fejezet: Hyundai Seven

A tisztán elektromos hajtású SUV modelljének első koncepcióját Los Angelesben mutatta be a Hyundai. A Seven az Ioniq modellcsalád harmadik tagja lesz, és a vállalatnál nagy reményeket fűznek a bevezetéséhez. Az Ioniq akkumulátoros elektromos járművek egyre népesebb kínálata hatékonyan támogatja a Hyundai Motor villamosítási stratégiáját, valamint azon célkitűzését, hogy a vállalat 2045-re elérje a karbonsemlegességet. A Seven ebbe az elképzelésbe illeszkedik. Egy letisztult, de mégis hatalmas SUV-ról beszélünk, amely a 2019-es 45 koncepcióból és a Prophecy sportkocsi tanulmányból is meglehetősen sok részletet tartalmaz. A frontrész egy vékony LED-fénysort rejt, ami…

Bővebben