Őrületes utolsó szakasszal ért véget a Rally Hungary és az ERC-sorozat! Az Európa-bajnoki címért küzdő versenyzők közül Chris Ingram és a versenyben addig vezető AlexeyLukyanuk is defektet kapott, ami alaposan megkavarta a végső sorrendet. A vége az lett, hogy Turán Frigyes megnyerte a viadalt (tizenhat év után újra magyar Eb-futamgyőztest avattak Nyíregyházán), Chris Ingram révén pedig 1967 után újra brit bajnoka van az Európa-bajnokságnak. Turán Frigyes: „Már úton voltam a szervizparkba, amikor hívott a csapat, hogy nem harmadikok vagyunk, hanem elsők. El sem hittem! El kellett telnie egy kis időnek,…
BővebbenKategória: Hazai
A végén jött még egy dráma, Turán nyerte a Rally Hungaryt
A rali Európa-bajnokság eseménytelennek cseppet sem nevezhető nyíregyházi szezonzárója az utolsó szakaszon vett fordulatot: mindkét bajnokesélyes defektet kapott, Turán Frigyes pedig győzött. Míg a nyíregyházi ERC-szezonzáró szombati napját defektek sokasága tette kaotikussá, addig vasárnap az eső teremtett rendkívül nehéz körülményeket. A nap első gyorsaságiján csúszott a rajtoltatás az időjárás miatt, az utolsó szakaszt pedig törölték: így összesen 13 gyors alapján hirdettek végeredményt, beleértve a vasárnap kora délutáni belvárosi pályát Nyíregyházán. Ilyen körülmények között az utolsó szakaszig Alekszej Lukjanuk uralta a futam második napját is, az orosz megtett minden tőle telhetőt…
BővebbenDefektparádé és rengeteg kieső a Rally Hungaryn
Kiesett az idei és a tavalyi magyar bajnok, bajba került Herczig Norbert, kiesett egy idei Eb-futamgyőztes és szinte mindenki küzd a defektekkel – ez történt szombaton a nyíregyházi ERC-futamon. Igazi káoszt hozott a magyar és az Európa-bajnoki Rally Hungary első versenynapja, hiszen a sáros, csúszós pályák egyrészt hatalmas különbségeket eredményeztek, másrészt szinte mindenki kapott defektet, csak az volt a kérdés, hogy ki mikor kapja és hogy mennyit kell vele megtennie. Ezen úszott el Vincze Ferenc és Herczig Norbert hétvégéje is: előbbi szakaszt nyert és az első kör végén egy kisebb…
BővebbenTűzijáték a szuperspeciálon nyolcezer néző előtt
szerző: Rally Hungary A három bajnokaspiráns, Łukasz Habaj, Chris Ingram és Alexey Lukyanuk is részt vett a 2019-es ERC sorozat bajnoki címéről döntő Rally Hungary ma délutáni sajtótájékoztatóján – majd pedig a legjobb magyarokkal együtt átgurultak a Nyíregyháza főterén felállított rajtdobogón és megcsillantották vezetési tudásukat a 8000 néző előtt megtartott rabócsiringi szuperspeciálon. Utóbbi volt természetesen a nap fénypontja, hiszen a párhuzamos pályán elképesztő show-t produkáltak a versenyzők – a leggyorsabb Alexey Lukyanuk volt, holtversenyben Vincze Ferenccel, aki tizedmásodpercre azonos időt autózott, mint a címvédő orosz. A nézők rettentően élvezték a…
BővebbenErre számíthatunk hétvégén – így zajlott a hivatalos teszt
A Rally Hungary hivatalos tesztje pár percben:
BővebbenTurán Frici: „Nemzetközi mezőnyben is szeretnénk jól szerepelni”
szerző: Turán Motorsport Egyedi tervezésű versenyautó-designnal indul a hétvégi ERC futamon a Turán Motorsport párosa Turán Frici és Bagaméri Laci egyedi tervezésű designnal és egy újabb típusú Skoda Fabia R5 modellel áll rajthoz a hétvégi ORB záró Nyíregyháza Rallye-n, ami egyben az ERC-sorozat záró futama is. „Tavaly nagyon élveztük a Nyíregyháza Rallye-t, jó tempót autóztunk és szinte teljesen hibamentesen versenyeztünk, így várakozással teli izgalommal tekintünk az idei verseny elé is. Sokan kérdezték tőlünk a múlt évben, hogy mennyire éltük meg rosszul, hogy veszítettünk, de mi ezt nem így fogtuk fel,…
BővebbenTeljesen megújulva megy a HQ Racing Nyíregyházára
szerző: HQ Racing Szinte minden új lesz a HQ Racing háza táján az e hétvégén sorra kerülő Nyíregyháza Rallyen: az autó, a navigátor, a dizájn. Csak a pilóta marad változatlan: Hangodi Bendegúz Molnár Zsolt navigálásával és egy vadonatúj Peugeot-val készül a hétvégi magyar bajnoki szezonzáróra, amely egyben Európa-bajnoki futam is. A versenyzők a nagy újdonságokat általában a szezon elején élik meg, ritka, hogy épp a bajnokság utolsó versenyére rukkoljon elő valaki szinte teljes megújulással. A HQ Racing pilótájával azonban pontosan ez történt: az egy hónappal ezelőtti baleset után több szempontból…
BővebbenAz év legfontosabb versenye következik
szerző: Sári Péter Négy autóval áll rajthoz az LPWMSport csapata a 2019-es Országos Rallye Bajnokság és az FIA ERC záró futamán a Rally Hungary-n. A keddi hivatalos tesztel elkezdődött a várva várt rallys hét a csapatnál. Az elmúlt versenyekhez hasonlóan az autók nem változnak, a Lovász Pál – Kürti Tamás egység ismét a Skoda Fabia R5-tel száll csatába. A Bacsa Tamás – Hanyik Gergely duó Mitsubishi Lancer EVO IX-cel küzd a PRC bajnokság arany serlegéért. Riskó Dániel – Bíró Péter páros a megszokott kupás 208-as Peugeottal versenyez a hazai pályán.…
BővebbenVideó Turánék Nyíregyháza előtti Skoda-tesztjéről
Bő két perc:
BővebbenVideó: így rohantak át Orfűn Rangáék
Ranga Péter és Czakó Janek belsőkamerás felvétele a hétvégi Orfű-Magyarhertelendről az R2-es Peugeot-val:
Bővebben