Ralisport, állatvédelem, Toyota Hering, Eger. Hogy milyen kapcsolat van közöttük? Az idei Eger Rali hétvégéje alatt a Toyota Corollájával bajnoki címet szerző Fehérvári Csaba, valamint az Egerben új szalont nyitó Toyota Hering jótékonysági gyűjtést szervez állatbarátok, természetvédők, a ralisport rajongói számára. A gyűjtésről, az új Toyota Szalon megnyitójáról, a Toyota-kiállításról, az autóipar és az autósport társadalmi szerepvállalásáról szóló cikk ezen a linken elolvasható!
BővebbenKategória: Hazai
Miskolc Rali: Egy az egyben a tavalyi
Gyakorlatilag pontosan ugyanazt a futamot rendezik meg 2020-ban is, mint 2019-ben, igazából egy egynapos versenyről van szó. A versenykiírás ezen a linken elérhető!
BővebbenVincze Ferenc egyes rajtszámmal indul idén
A Rallye Szakági Bizottság úgy határozott, hogy következő éves rajtszámokat fogadja el az érintett versenyzőktől: – 1-es, Vincze Ferenc – 2-es, Németh László – 3-as, Bodolai László – 5-ös, Velenczei Ádám – 8-as, Balogh János – 9-es, Hadik András – 33-as, Turán Frigyes – 73-as, Lovász Pál – 76-os, Osváth Péter – 99-es, Trencsényi József A fentieken túlmenően egyedi kérelem alapján, Kovács Antal 13-as, Lukács “Csucsu” Kornél 24-es, Lencse Zoltán 57-es.
BővebbenOláh Gyárfás vezette fel az idei raliszezont
Az MNASZ elnökével készült interjú:
BővebbenTeljes magyar női egység indul a rali-Eb-n
Négy Európa-bajnoki ralifutamon indul idén Vogel Adrienn. A korábban Kia Picantóval pályán és raliban is versenyző magyar pilóta női navigátorával, Notheisz Ivettel gyűjti majd a versenykilométereket, egy R2-es Ford Fiestával. “Jelenleg a rali-Eb négy futama, a Lengyel, a Róma, a Barum Rali és a Rally Hungary van betervezve. A főszponzorunk igénye, hogy ezekben az országokban megjelenjünk, így esett a választás az Eb-re, de itthon is szeretnénk minél többet menni” – mondta Vogel Adrienn az M4 keddi sporthíradójában. A versenyző elárulta azt is, a versenykilométerek gyűjtése és a tapasztalatszerzés az idei…
BővebbenVideó: Hangolódjunk az Eger Ralira
Közeledik a 2020-as szezonrajt, addig is itt egy kiváló Lepold-videó tavalyról:
BővebbenÍgy néz ki Vizelliék Skodája felmatricázva
Vincze Ferenc tavalyi bajnokautójával indul 2020-ban Vizelli Károly. A ladás közönségkedvenc Skodáját a Korda Racing fogja szervizelni – Borsodnádasdon, a Mátéhegyi Ökopark rendezvényén azt is megnézhettük, hogy hogy néz ki:
BővebbenCsucsu visszatér: Ő ülhet be az R5-ös Citroenbe
A CRTH közleménye: Év végén a dobogón állt a tavaly megalakult Citroën Rally Team Hungary párosa. Az első szezon az autóval szép sikereket hozott, amit az év végi dobogó is bizonyított. Ádám új utat keres karrierjében, ezért új tárgyalásokat kezdett a csapat és ezúton bejelenti: a 2020‐as szezonban Lukács CSUCSU Kornél és Tóth Imre neve szerepel majd a hazai ralibajnokságban a Citroën C3R5 versenyautó oldalablakán. Balkányi György, a Citroën magyarországi ügyvezetője sikeresnek mondja a tárgyalást, ami után az új páros mellett döntöttek: „Nagyon örülünk, hogy egy olyan fiatal versenyzővel tudunk…
BővebbenVideó: Így indul Tagaiék R5-ös Citroenje
Egy rövid videót tett közzé a csapat – Marquito Bulacia a WRC-szezonjára tesztel a TRT autójával.
BővebbenCseh Vilmosék megrendelték a vadonatúj Peugeot-t
A Tagai Racing Team építi a Peugeot legújabb R2-es fegyverét a vadonatúj Peugeot 208-ból és az év második felében már hazánkban is elérhető lesz a technika – Cseh Vilmosék már biztatják is az érdeklődőket arra, hogy jelentkezzenek. “Ha valaki késztetést érezne hogy kibróbálja a peugeot új kis oroszlánját az év második felétől, az ne tartsa magában. CsehVili Racing Team várja jelentkezésed! ( elsősorban a Magyar Országos Rallye bajnokság futamaira)” – írták közösségi oldalukon. fotók: Csehvili Racing Team
Bővebben