Csúszós, nehéz pályákon versenyzett a mezőny Horvátországban, a Kumrovec Ralin, ahol a pénteki két szuperspeciál után szombaton hat gyorsasági várt a mezőnyre. A győzelem sorsa abszolút nem volt kérdés, az Eurosol Racing Team Skoda Fabia Evójával rajthoz álló osztrák Simon Wagner egy szinttel mindenki felett autózott, az összesen nyolc szakasz alatt közel kétperces előnyt épített ki – a második helyet a lengyel Lukasz Kotarba szerezte meg egy Citroen C3 R5-tel. A dobogó alsó fokára a Topp-Cars Skoda Evójával vesenyző Vlastimil Majercak állhatott fel, majd jöttek a kilátogató magyarok: Hadik András…
BővebbenKategória: Hazai
Sasa kezdett a legjobb magyarként a Kumrovec Ralin
Két rövid szuperspeciállal megkezdődött a horvát Kumrovec Rali, a bő négy kilométer után pedig az osztrák Simon Wagner vezet az Eurosol Racing Team Skoda Fabiájával. A harmadik helyen álló Ollé Sasa a legjobb magyar, majd jön Bacsa Tamás, Hadik András pedig már szűk kilenc másodpercet kapott – Kovács Antal és Bodolai László már tíz feletti hátrányból vág neki az “igazi” versenynapnak. Szombaton hat gyorsasági, nagyjából hetven kilométer vár a mezőnyre.
BővebbenHadik szerint az új Ford egyértelműen erősebb a réginél
Hétvégén a Kumrovec Ralin hangolódik a szezonra Hadik András, aki tavaly év végén már bemutatta vadonatúj MK2-es Ford Fiesta R5-ösét. Az autóval azóta sem ment, de úgy érzi, hogy motorban előrelépést jelent a régihez képest. “A márka és típus valóban megmarad. Lesznek apróbb változások, de alapvetően megpróbáljuk az eddigi tapasztalatainkat hasznosítva tovább vinni ezt a projektet. Nagyon bízunk benne, hogy jó dolog sül majd ki belőle. Ezzel a Fiestával a tavalyi nyíregyházi hétvégén mentünk először, azt nem mondhatom, hogy jól sikerült a bemutatkozás. Egy új autóval kapcsolatban azt nem árt…
BővebbenAz MNASZ is közleményt adott ki a koronavírusról
“A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a világszerte kialakult koronavírus-járvánnyal kapcsolatban folyamatosan egyeztet a nemzetközi szövetséggel (FIA), valamint az illetékes hatóságokkal. Az MNASZ eltökélt szándéka, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a Magyarországra tervezett összes autósport-eseménynek hazánk az előzetes terveknek megfelelően otthont adhasson. Az MNASZ ugyanakkor kapcsolatba lépett a magyar versenyzőkkel is, akiket igyekszik tájékoztatni a külföldi versenyeken, teszteken és egyéb eseményeken való részvétellel kapcsolatos kérdésekről” – közölte az MNASZ.
BővebbenRetro: Eger Rali 2006 – amikor megjöttek az új WRC-k
A 2006-os Eger Rali hozott némi generációváltást a hazai élmezőnyben: Ifj. Tóth János a 206 WRC helyett itt mutatta be a 307 WRC-t, Benik Balázs egy újgenerációs, “nagyszárnyas” Focus WRC-vel érkezett meg, Turi Tamás az Octavia WRC helyett megkapta a Fabiát és még Spitzmüller Csaba is váltott a Corolláról egy 206-osra, igaz, ez utóbbi nem élt meg túl sokat a kezei között. Egy parádés versenyre tekintünk vissza ezzel a videóval.
BővebbenVincze tavaly több szakaszt nyert, mint a második-harmadik helyezett együtt
Hangolódjunk a 2020-as ORB-szezonra egy 2019-es statisztikával: Vincze Ferenc abszolút dominálta az előző évet. A skodás pilóta hét futamból négyet megnyert, rajta kívül senki nem tudott egynél többet – egyszer-egyszer Hadik András, Turán Frigyes és Bútor Róbert tudott a csúcsra érni. Legalább ilyen beszédes a megnyert gyorsasági szakaszok aránya, ahol hasonlóan domináns számokat találunk. Vincze 36 szakaszon produkált első időt, amellyel messze kilógott a mezőnyből – rajta kívül csak Turán érte el a tízes határt, ő 22-ig jutott, majd Hadik és Velenczei Ádám következett 9-9-cel. Ötöt nyert még Grzyb Grzegorz,…
BővebbenBelső felvétel Klausz Kristóf tesztjéről
A hétvégi pécsbagotai teszt egyik köre:
BővebbenKorda Erik: Vincze Ferenc kérésére jött a VW Polo
A Turán Motorsport autóbemutatóján kérdezték meg Korda Eriket, a Korda Racing csapatvezetőjét arról, hogy hogyan került ide az új Volkswagen Polo GTI R5. Korda szerint a tavalyi bajnoki cím után Vincze Ferenc kifejezett kérésére vásárolták meg a VW-t, mert a bajnok pilóta szeretett volna márkát váltani – Vincze kipróbálta az autót a Szilveszter Ralin, majd a felek útjai elváltak egymástól. “Amikor az enter gomb felett ültem, még megkérdeztem tőlem, hogy de biztos-e… megvettük az autót és elmentünk a Szilveszter Ralira, ahol igazából jól mutatkozott be. Igazából onnantól felgyorsultak az események.…
BővebbenA Korda Racing Volkswagenjével indulnak idén Turánék
fotó és forrás: Rallye Dream Blog Bemutatta új autóját 2020-ra Turán Frigyes és Bagaméri László: a Korda Racing Volkswagen Polo GTI R5-ösével fognak rajthoz állni az idei bajnokságban. “Sokáig úgy tűnt, hogy a 2020-as szezont is Forddal fogjuk folytatni, hiszen hosszú évek óta a Ford Petrányi a fő támogatónk, akik régóta hűségesen mellettünk állnak, így nem is gondolkodtunk másban. A körülmények, a fordos lehetőségeink azonban végül nem úgy alakultak, ahogy terveztük, így nyitnunk kellett más irányba is” – mesélt a versenyautóváltás körülményeiről Turán Frici a Rallye Dream Blognak. „Kaptunk egy…
BővebbenBemutatta idei versenyautóját Vogel Adrienn
forrás: Roger Racing Team Az Orlen Team hivatalos évindító sajtótájékoztatóján mutatta be idei versenyautóját Vogel Adrienn. Az idén a rali-Eb négy futamán induló magyar versenyző R2-es Ford Fiestája nem akármilyen társaságban várta a leleplezést: Robert Kubica DTM-es BMW-je, valamint a PKN Orlen által szponzorált Forma-1-es Alfa Romeo is ott volt a varsói sajtóeseményen. Az idei dizájn jelentősen különbözik a tavalyitól, a fekete-arany dominanciát fehér-piros színvilág váltotta Vogel versenyautóján. “A cél az volt, hogy megtartsuk a lendületes arculatot, követve a fő támogató által preferált színeket. Elégedett vagyok a végeredménnyel, a fehér…
Bővebben