Andreas Mikkelsen a Topp-Cars autójával indul Nyíregyházán

A világbajnoki futamgyőztes Andreas Mikkelsen is indul a hazai ralibajnokság és az ERC következő állomásán, a nyíregyházi Rally Hungaryn. A hírt a Topp-Cars csapata közölte – Mikkelsen az ő autójukkal (Skoda Fabia R5 EVO) áll majd rajthoz a megmérettetésen. “Már várom a Topp-Carsszal való együttműködést, nyerni szeretnénk a Rally Hungaryn. Alig várom, hogy részt vegyek az ERC futamán – remélem, hogy a csapattal együtt élvezni fogjuk. Találkozunk Nyíregyházán!” – mondta az ERC hivatalos weboldalán Mikkelsen.

Bővebben

Fokozott figyelem a Nyíregyháza Rali pályabejárásával kapcsolatban

Az RSB közleményt adott ki a Nyíregyháza Rali pályáival kapcsolatban – mint ismert, a szezon elején, a Salgó Ralinál merült fel elég erőteljesen a tiltott pályabejárás problémája. Az RSB közleménye szerint a rendőrség, a természetfelügyelők és az erdészet is együttműködik a rendezőkkel, így minden nap ellenőrzik a pályákat – ha olyat igazoltatnak, akik részt vesznek a versenyen, akkor súlyos büntetésre lehet számítani. Ha a tavalyi évhez hasonlóan idén is levágják az erdészeti szakasz sorompóját, akkor az erdészet az adott szakaszt nem engedélyezi, így nem lehet megrendezni a versenyt.

Bővebben

Hadik: Bukásból a dobogóra

Alig két héttel a hazai ralibajnokság harmadik futama előtt hatalmas esést könyvelhetett el Hadik András és Kertész Krisztián – a csapat azonban szenzációs munkát végezve összerakta az autót, amit a páros be is vitt a legjobb három közé. Erősen kérdéses volt, hogy egyáltalán rajthoz tud-e állni a Hadik-Kertész kettős a Vértes Ralin, hiszen két héttel a futam előtt még tartottak egy főpróbát a Parasznya-Lyukóbánya Rali3-as versenyen – ahol azonban elkövettek egy hibát és óriási tempóval lesodródtak az útról. Hadik András szerint egy bukkanó emelte el annyira a Ford Fiestát, hogy…

Bővebben

Feldúltan: Egy büntetésen úszott el Bodolaiék Vértes Ralija

fotó: Ford Hungary Rally Team Jó szakaszeredményeket produkált a móri központú Vértes Ralin Bodolai László és Deák Attila, de már az első kör végén kaptak egy olyan büntetést, amelyet nehezen tudtak elfogadni – onnantól a harci kedvük sem volt az igazi. A lassítók megütéséért negyven másodperc büntetést kapott az Eger Ralin a Bodolai-Deák páros, ami akkor elvette tőlük az igazán jó eredményt, így feltett szándékuk volt, hogy a következő futamon javítsanak. A Vértes Ralin jól is kezdtek, a harmadik szakaszon, a csúszós Nagyvelegen az R5-ösök között negyedik időt autóztak, ám…

Bővebben

Hangodi Bendegúz első győzelme

Élete első ralis futamgyőzelmét könyvelhette el Hangodi Bendegúz: a fiatal pilóta az utolsó szakaszon állt az élre a Peugeot Kupában, így a bajnokságban is jó esélyekkel várhatja az utolsó versenyt. Pályafutása legjobb raliversenyét teljesítette október elején Hangodi Bendegúz: Patkó Gáborral az oldalán megnyerte idei első gyorsasági szakaszát a Peugeot Kupában, ami magával hozta élete első futamgyőzelmét is a kategóriában. „Az összes szakaszon mentem már tavaly, megvolt a pályaismeret, ami szerintem a raliban a legfontosabb – most már elég sok kilométert mentem az autóval is, úgyhogy magabiztosan tudtam versenyezni. Ez meg…

Bővebben