Jó szájízzel: Elfelejtették a Salgót Bodolai Lászlóék

A ceredi bukás után némi rátartással érkezett meg a Mecsek Ralira a Bodolai – Deák páros, de a szombati utolsó körre már abszolút felszabadultak és élvezték az autózást, úgyhogy jó érzésekkel térhettek haza. A Salgó Ralin remek tempót diktált Bodolai László és Deák Attila, de a ceredi gyorsaságin túl szélesre vettek egy féktávot, felúsztak a poros részen és tetőn álltak meg, így azon a futamon nem szereztek pontot. Az anyagi kár szerencsére nem volt jelentős és bár a pilóta a három héttel később következő Mecsek Rali elején még érezte a…

Bővebben

Utcahosszal: Tetemes előnnyel vezetik a bajnokságot Hadik Andrásék

A tempó és a stabilitás tökéletes egyvelegét produkálja eddig Hadik András és Kertész Krisztián, a miskolci páros négy futam után kis túlzással állva hagyta a mezőnyt és jó eséllyel pályáznak az újabb magyar bajnoki címre. Nem titkoltan győzelmi reményekkel érkezett meg a Mecsek Ralira a Hadik – Kertész páros, de mivel magabiztosan vezették a bajnokságot, így felesleges kockázatot természetesen nem kellett vállalniuk. Ettől függetlenül az első pillanattól az utolsóig remek tempót diktáltak, nem hibáztak és minden kanyarvételük után elégedetten csettintettek az ott álló nézők – ez most egy újabb második…

Bővebben

Ostberg nyerte a Mecsek Ralit, Hadik növelte előnyét a tabella élén

Péntek este egy hosszú, 18 kilométeres, esős-nyálkás és főleg éjszakai gyorsaságit kellett teljesítenie a Mecsek Rali mezőnyének, a WRC2-es világbajnok Mads Ostberg pedig már itt jelezte, hogy ezúttal mindenképpen nyerni szeretne, egy első idővel nyitott a lengyel Grzegorz Grzyb, valamint a címvédő és listavezető Hadik András előtt. Az előző két futamon rontó Turán Frigyes itt ismét hibázott, így bő húszmásodperces hátrányt szedett össze, innen indította meg a felzárkózást szombaton. A dráma itt sem maradt el, az előző versenyt megnyerő Csomós Miklós ugyanis egy jobbkanyarban lecsúszott az útról és úgy megütötte…

Bővebben

Változott a napi pontozás szabálya, már a Mecseken is így lesz

Megjelent az új, módosított RVSZ, amelybe (talán a Salgó és a mostani Mecsek kiírása miatt) bekerült egy fontos módosítás: Bónusz pont abban az esetben adható, ha az adott szakaszon (szerk: versenynapon) megrendezett gyorsasági szakaszok össztávja a versenyen megrendezett összes gyorsasági szakasz távjának minimum 40%-a. Vagyis ezek alapján hiába lett 18 kilométeres, hosszú szakasz kijelölve a mostani Mecsek Rali pénteki napjára, bónuszpont nem jár érte, mert nem éri el a verseny össztávjának 40%-át. Eddig csak az Ózd-Eger Ralin osztottak napi pontot és a kiírás szerint a Veszprém Ralin is fognak, ami így…

Bővebben

Döntés: Turánék visszakapták a Boldogkő Ralin elért eredményüket – ideiglenesen

  Az MNASZ közleménye – az RSB nem az előírásoknak megfelelően hozta meg a döntését, ezért a szövetség hatályon kívül helyezte azt a határozatot. Az MNASZ sem egyik, sem másik félnek nem adott igazat, nem mondta, hogy valóban szabálytalanság történt, de azt sem, hogy nem, csak és kizárólag a döntés és a határozat megszületését kifogásolta. “Az MNASZ Elnöksége, a Sporttanács jogkörében másodfokú eljárásban eljárva, helyt ad a Turán Motorsport KFT Másodfokú fellebbezésében előterjesztett kérelmének és hatályon kívül helyezi MNASZ Rally Bizottságának 33/221 sz. határozatát. A másodfokon eljáró bizottság kötelezi a…

Bővebben

Megjelent a kétnapos Székesfehérvár-Veszprém Rali kiírása

Jónak ígérkező murvás futamot rendeznek júliusban: szombaton a 14 kilométeres Nagylőtér és a 10 kilométeres Várpalota kétszer-kétszer vár a mezőnyre, vasárnap pedig a 13 kilométeres Kislőd, a 15 kilométeres Hegyesd és a 20,3 kilométeres Kislőtér is kétszer szerepel a programban. Összesen 147 versenykilométer kőkemény pályákon, egy rövid szombat esti szuperspeciállal – várjuk! A versenykiírás itt olvasható! 

Bővebben