Klausz dobogós, László 9., Hadik 10. a Rebenland Ralin

Több magyar páros is rajthoz állt az osztrák bajnoki futamon, és végül a Klausz Kristóf – Papp Tamás duó zárt a legjobban: az abszolút harmadik helyet szerezték meg Simon Wagner, valamint Hermann Neubauer, vagyis a helyiek két legnagyobb sztárja mögött. A portugáliai bukás után alig öt nappal ismét rajthoz álló László Martin és Berendi Dávid 9., a közel egy év kihagyás után újra autóba ülő Hadik András és Kertész Krisztián pedig a 10. helyen zárt: előbbi páros közel 7, a többszörös magyar bajnok pedig nyolc perc hátránnyal ért célba Wagnerhez…

Bővebben

Hadik Andrásék a Mitropa Kupában térnek vissza a ralipályákra

Leadta a nevezését a Mitropa Kupa idei szezonjára Hadik András és Kertész Krisztián. A többszörös magyar bajnok páros tavaly nem védte meg a címét, hiszen a szezonnyitó Salgó Ralin elszenvedett bukás után nem álltak többször rajthoz, azóta nem láthattuk őket autóban, a Rebenland Ralin azonban több magyar pároshoz hasonlóan őket is megnézhetjük majd Ausztriában. Információink szerint a magyar bajnokságban ettől függetlenül idén sem vesznek részt Hadikék.

Bővebben

Klauszék második hellyel kezdtek Ausztriában

Ezüstérmet szerzett az ausztriai Blaufränkischland Ralin Klausz Kristóf és Papp Tamás. A skodás páros az osztrák bajnokság első fordulóján lett második: a nyolc gyorsaságiból ötször futott második időt, és végül 34,7 másodperces lemaradással ért be a futamot nagyon magabiztos teljesítménnyel megnyerő Hermann Neubauer és Ursula Mayrhofer mögött. Klauszék legközelebb a Rebenland Ralin állnak rajthoz még a magyar szezonnyitó előtt. A futam eredményei itt megtekinthetők! fotó: Klaus Motorsport

Bővebben

Február 25-én teszteli az új Skodát Csomós Mixi

“Mi már beírtuk a naptárunkba, hát írjátok fel ti is: február 25-én Mixi-Ati szezonnyitó murvás teszt Királyszentistvánon!” – közölte közösségi oldalán Csomós Miklós és Nagy Attila. “Ha az időjárás is úgy akarja, egy hosszabb itthoni teszttel kezdhetjük meg az évet, ahol szívesen látunk titeket is 😁 Sőt… a társadalmi felelősségvállalás jegyében újra lesz lehetőségetek akár Mixi mellé ülni is 😉🤩 Erről és a tesztről is hamarosan további infókkal jövünk!”  

Bővebben

Vincze Feri virtuális bajnokságban készül a szezonra

“A virtuális szezon már elindult!” – adta hírül Vincze Ferenc a Facebook-oldalán. “A bajnokságok közötti időszakban előszeretettel használom kikapcsolódásra, és felkészülésre is a Richard Burns Rallyt, ami szerintem továbbra is az egyetlen mérvadó ralis szimulátor. A Rallysimfans.hu ad otthont a VRC, vagyis a virtuális világbajnokság idei szezonjának, és a mögöttünk hagyott héten rendezték az idény első futamát, a virtuális Monte-Carlo Ralit. A körülmények és a verseny lebonyolítása is tökéletesen megfelelt a valós futamnak, és végül közel 1000 (egészen pontosan 989) versenyző állt rajthoz a megmérettetésen. Nekem egészen jól sikerült ez…

Bővebben

Új Skodával indulnak Csomósék a Rali-Eb-n

Újabb fejlesztésű Fabiával vesz részt az ERC 2023-as küzdelmeiben a Csomós Miklós, Nagy Attila páros. Nem változtat a jól bevált felálláson Csomós Mixi és csapata. Minden részletet mérlegelve továbbra is a saját csapattal, viszont egy újszerű Skoda Fabia Rally2 evo-val indulnak a 2023-as rally Európa- bajnokságon – írja Csomósék közleménye. A jól bevált recepten idén sem változtat a HUMDA Academy versenyzője, Csomós Mixi és Nagy Attila, a csapat saját felkészítésű autójával, a GR- Motorsport színeiben vág neki a 2023-as FIA rally Európa-bajnokságnak. A tavalyi Skoda Fabia R5 helyett egy frissebb…

Bővebben

László Martin győzelmével zárult a Szilveszter Rali

A Topp-Cars belharcát és kettős sikerét hozta az idei Szilveszter Rali: László Martin és Zsiros Gábor győzött Petr Semerád és Danny Persein előtt. A Topp-Cars örülhetett igazán az idei Szilveszter Ralin végén. A hagyományoknak megfelelően a Hungaroringen (egy belső és egy külső pálya kialakításával) megrendezett tét nélküli évzáró versenyen ugyanis a szentlőrinci csapat két autója csatázott az első helyért: László Martin régi-új navigátorával, Zsiros Gáborral állt rajthoz, míg a cseh Petr Semerád Danny Perseinnel szintén menetrendszerűen érkezett meg hazánkba az eseményre – írta a Formula.hu. fotó: Bitto Zsolt A két…

Bővebben

Tragédia: elhunyt egy versenyző a Szilveszter Ralin

Szörnyű tragédia történt a 24. Fenstherm Kontakt Szilveszter Rallin – számolt be a verseny hivatalos oldala. Az előfutóként az első szakaszt teljesítő Kaposi Lászlónak a célba érkezést követően megállt a szíve. A szakszerű és azonnali orvosi segítség ellenére nem lehetett újraéleszteni. Kaposi László 59 éves volt. A verseny szervezői nevében részvétünket fejezzük ki a családnak, a csapatnak és a hozzátartozóknak.  

Bővebben