A hamarosan megjelenő Autósport évkönyvben a magyar pilóták megszokott szakértői rangsora mellett idén is kihirdetjük az olvasói szavazás eredményét. Döntsetek: szerintetek kik voltak a 2022-es szezon legjobban teljesítő magyar autóversenyzői? A háttérben már javában készül szerkesztőségünk új szezonösszefoglaló kötete, a 2022-es Autósport évkönyv, amelyben idén is közöljük a szezon legjobban teljesítő magyar versenyzőinek toplistáját. A szakértői szavazással párhuzamosan azonban elindítunk egy közönségszavazást is, amelynek győztesét idén is különdíjjal jutalmazzuk. Összeállítottunk egy igen bő listát, amelyben a nemzetközi sorozatok szereplői mellett a magyar pályaversenyzés, rali, ralikrossz és egyéb szakágak kiemelkedő pilótái…
BővebbenKategória: Hazai
Veszprémben is Ostberg nyert Vincze előtt
fotó: Bitto Zsolt A korábbi világbajnok norvég négyből négynél, a tabellát eddig vezető korábbi magyar bajnok pedig ötből ötnél tart: Ostberg nyerte a szezon egyetlen murvás és másfélszeres szorzójú megmérettetését. A hazai raliszezon egyetlen murvás versenyét rendezték ezen a hétvégén, a Székesfehérvár-Veszprém Rali pedig egyúttal az idény első másfélszeres szorzójú futamát is jelentette. A kétnapos viadal a várakozásoknak megfelelően szinte mindenkinek feladta a leckét, a nehéz, sziklás, tempós, poros szakaszokon fogytak az autók, rendszeresek voltak a defektek és a versenyzők közül is többen hibáztak. Ami a végeredményt illeti, a nagy…
BővebbenVelenczei: A legnehezebb futam vár ránk ezen a hétvégén
szerző: DuEn Velenczei Ádámnak nincs nagy tapasztalata a murvás versenyeken, hiszen eddig összesen háromszor indult ilyen útfelületen R5-ös versenyautóval… Az idei dobogós sorozatot itt lesz a legnehezebb tovább folytatni, de a Velenczei-Vánsza egység fontosnak érzi a másfeles szorzójú bajnoki fordulót és mindent megtesz azért, hogy a legtöbb ponttal távozhassanak a 28.Székesfehérvár-Veszprém Rallye-ról. Eddig idén mind a négy futamon dobogón állt a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt alkotta duó. A Dunakanyar Rally-t megnyerték Ádámék, de a másik három versenyen is a céldobogó harmadik helyéről locsolhatták a pezsgőt. „Abban biztos vagyok, hogy…
BővebbenHerczig Norbert új navigátorral indul Rómában
Herczig Norbertnek a tervek szerint újra Ferencz Ramón diktálta volna az itinert a Rali Európa-bajnokság hatodik versenyén a Rally di Roma Capitale-n. A SKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria versenyzői tavalyi legnagyobb sikerük helyszínén tervezték a közös folytatást, ott ahol egy évvel ezelőtt hatalmas csatában szerezték meg a dobogó harmadik fokát. Az élet azonban közbeszólt, így Rómában Czakó Janek ül majd a Skoda Fabia Rally2 evo jobb első ülésében. Herczig Norbert rövidebb szünet után folytatja az ERC idei szezonját, a navigátor Ferencz Ramón viszont nyolc hónapos kihagyás után ült vissza…
BővebbenA kiválasztottak: Csomós, Hangodi és Herczig Patrik kap támogatást
Nyolc autó- és motorsportszakágban összesen 29 versenyző támogatásával indul el a HUMDA Academy utánpótlás-nevelési rendszer. Alapos felmérési munkát követően transzparens és mérhető elbírálási szempontok alapján kerülhettek be versenyzők a programba. Kilenc gokart-, három rali- és két túraautó-pilóta mellett kilenc gyorsaságimotor-, két-két enduromotor-, illetve motokrossz-, valamint egy-egy supermoto- és triálversenyző került be a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. utánpótlás-nevelési rendszerébe, a HUMDA Academy programba. Minden versenyző rangos sorozatokban bizonyított már, és a támogatás révén magasabb szintű bajnokságokban vagy professzionálisabb körülmények közt koncentrálhat a versenyzésre. A versenypályákon már elért…
BővebbenElhunyt Rabócsi Tibor
A máriapócsi pálya számolt be róla, hogy életének 74. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt az európai szinten is kiemelkedő helyszín megálmodója, Rabócsi Tibor. „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a RabócsiRing versenypálya alapítója, Rabócsi Tibor József 2022. június 26-án, életének 74. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt” – olvasható a gyászhír a pálya hivatalos Facebook-oldalán. „Az autó-, motor- és gokartsport egyik legkiemelkedőbb és legendás alakja 1948. 11.05-én született. Kitartásával, elszántságával és hitével megálmodta és megvalósította a RabócsiRing sport- és szabadidő-komplexumot, mely az utóbbi években Európa egyik legkiemelkedőbb helyszíneinek sorába lépett világszínvonalú eseményeivel.”
BővebbenNegyedikek lettek a Mecsekben Vogelék
Csehországi versenyhétvégéje után a Peugeot-kupa újabb állomásán, a Mecsek Ralin állt rajthoz Vogel Adrienn és Maricsek Miklós. A Roger Racing Team párosa negyedik helyen zárta a kihívásokkal teli futamot. A szokatlan időtervben a pénteki nyitónapon az első két gyorsasági után következett a rajtdobogó, majd a lemenő nap fényében indították a második két szakaszt. Szombaton hosszú nap, hat gyorsasági várt a mezőnyre, köztük Adriékra. „Az első kör rajtjánál éreztem, hogy az autó hátulja nem volt elég meleg, emiatt csúszkáltunk egy picit, majd belefutottunk Viszlai Csabiék balesetébe, segítettünk nekik, szerencsére mindketten jól…
BővebbenMads Ostberg nyerte a Mecsek Ralit
Az első nap után még Velenczei vezetett az 55. alkalommal kiírt versenyen, a korábbi WRC2-es világbajnok azonban fordított, így minden eddigi fellépése során győzni tudott. A hétvégén rendezték az 55. Mecsek Ralit, ahol a pénteki szakaszok után még Velenczei Ádám vezetett az összetettben. Mads Ostberg viszont szombaton reggel az élre állt: a WRC2-es kategória 2020-as világbajnoka a 10 gyorsasági szakaszból hármon bizonyult a leggyorsabbnak, de mindvégig az első háromban zárta az etapokat – kivéve az utolsót, melyen már a győzelmének megóvása volt a célja. A Citroen Rally Team Hungary…
BővebbenKalandos versenyen vannak túl Vogelék
Féltengelytörés, szuperrali, remek kategóriaeredmény – néhány szóban így foglalható össze Vogel Adrienn és Maricsek Miklós legutóbbi csehországi kalandja. A Roger Racing Team párosa az Agrotec Petronas Rally-n indult Hustopeče környékén, sajnos azonban a hétvége nem úgy alakult, ahogy szerették volna. A cseh Orsák Rallysport színeiben induló páros a női kategória első helyét célozta meg, számításaikat azonban egy féltengelytörés húzta keresztbe már az első napon. “A kategória első helyéről estünk ki, mert a második gyorsaságin eltört a féltengely. A csapat egész éjszaka dolgozott az autón, így szombaton reggel szuperralival tudtuk folytatni…
BővebbenCsomós Mikkelsen és Lukjanuk szintjét hozta
Világsztárok tempójára volt képes élete harmadik Eb-futamán Csomós Miklós és Nagy Attila – de pontosan mennyire is voltak gyorsak a Lengyel Ralin? Nemzetközi szinten is felkapták a fejüket Csomós Miklós és Nagy Attila hétvégi lengyelországi teljesítményére. A magyar páros még csak az ötödik versenyét teljesítette murván az R5-ös Skodával, de a Fafe Rali második napján mutatott parádés tempóra még egy lapáttal képes volt rátenni: a szélvészgyors lengyel pályákon az ERC legszűkebb élmezőnyében autóztak. A mély nyomok szombaton ugyan sok helyen lassították Mixiéket és rosszabb körülményeket biztosítottak nekik, mint az élről…
Bővebben