A 2018-as év folyamán elkészül a Volkswagen új R5-ös autója, amelyet a tervek szerint bevetnek a világbajnokságon, de valószínűleg az Európa-bajnokságon is láthatjuk majd – a tesztelés már javában zajlik, ebből hoztunk egy kis ízelítőt.
BővebbenKategória: Egyéb
Videó: az M-Sport és a Hyundai már hóban tesztel
Nagy erőkkel folyik a készülődés a január végi Monte-Carlo Ralira, két csapat már a havas pályákat gyűri. Az M-Sport Elfyn Evanst… …míg a Hyundai minden pilótáját kihívta a hóra:
BővebbenHivatalos: új vezér a Citroennél, Matton az FIA-nál kapott feladatot
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóinformációk. Yves Matton elhagyta a francia gyártót, már meg is van az utódja. Ahogy arra már a pletykák alapján számítani lehetett, Yves Matton, a Citroen eddigi csapatfőnöke veszi át Jarmo Mahonen megüresedett helyét az FIA-nál, sőt, még ki is bővíti azt: nem csak a világbajnokság tartozik a hatáskörébe, hanem az összes nemzeti bajnokság is, így lett belőle az FIA raliigazgatója. Matton 2011 óta felelt a Citroen WRC- és WTCC-programjáért, az ő eddigi feladatait pedig Pierre Budar fogja ellátni a franciáknál. “Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy megkaptam ezt…
BővebbenMikkelsen: Ez a Hyundai a Polo WRC-re emlékeztet
Nem jó hír az ellenfeleknek: Andreas Mikkelsen szerint a Hyundai autója olyan, mint a Volkswagen éveken át verhetetlen technikája. A Volkswagen 2013-tól 2016 végéig, tehát gyakorlatilag a rali-világbajnokságra való beszállástól az onnan való kilépéséig uralta a sorozatot a Polo WRC-vel, négy év alatt négy csapat- és Sebastien Ogier révén négy egyéni világbajnoki címet nyert a gyártó. Akkori pilótájuk, a tavalyi szezon hajráját már a Hyundainál töltő Andreas Mikkelsen szerint az i20 WRC arra a legyőzhetetlen autóra emlékezteti. “Különösen murván nagyon hasonló volt az érzés, mint a Polo WRC-ben. A Citroen…
BővebbenMegvan a Monte nevezési listája
Tizenkét WRC-vel és még ennél is több R5-ös autóval, komoly mezőnnyel kezdi meg a 2018-as szezont a rali-világbajnokság. Két hét múlva, január 25-e és 28-a között, csütörtöktől vasárnapig rendezik az idei Monte-Carlo Ralit, amellyel megkezdődik a világbajnokság 2018-as szezonja. Az útvonal ismert, most pedig már a résztvevők névsora is az: megvan a futam nevezési listája. Rajtszám szerint 1-3 között találjuk a három M-Sport Fordot, Sebastien Ogier és Elfyn Evans mellett Bryan Bouffier vezeti a harmadik Fiesta WRC-t, majd 4-6-ig jön a három Hyundai: itt az állandó Andreas Mikkelsen-Thierry Neuville kettős…
BővebbenA Ford beállt az M-Sport mögé: gyári támogatást kap a világbajnok
A Ford Motor Company bejelentette, hogy nagyobb mértékű pénzügyi és műszaki támogatást nyújt régi motorsport-partnerének, az M-Sport csapatnak, amely 2017-ben mind az egyéni, mind a gyártói címeket megszerezte a FIA Rally Világbajnokságon (WRC) az EcoBoost-motoros Ford Fiesta WRC versenyautóval. A világ egyik legeredményesebb autóversenyzőjének tartott, és ezért a Brit Birodalom Rendjének tisztjéül választott Malcolm Wilson vezetésével működő, az angliai Dovenby Hallban működő M-Sport Ford World Rally Team csapat 2018-tól kezdve értékes technikai támogatásra is számíthat a globális Ford Performance részlegtől, amit Mark Rushbrook, a globális motorsport-tevékenységekért felelős igazgató irányít. A…
BővebbenÍgy készül a Montére a világbajnok
A többiekhez hasonlóan Sebastien Ogier is javában tesztel a hónap végén megrendezésre kerülő Monte-Carlo Ralira, ebből mutatunk egy kis ízelítőt.
BővebbenMads Ostberg lehetőséget kap a Citroentől
A gyári ülését 2016 végén elveszítő norvég pilóta a francia gyártó egyik autóját vezetheti az idei szezon második futamán, Svédországban. Ostberg 2014-ben és 2015-ben versenyzett már a Citroen színeiben, de 2016-ot az M-Sportnál, 2017-et pedig már privát versenyzőként töltötte – most viszont a Citroen úgy érezte, hogy egy “hómenő” pilótára is szüksége lehet az idei szezon második futamán, Svédországban. “Ez számomra is kissé meglepő, de nagyon örülök neki és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a csapat tagja lehetek a Svéd Ralin. Ez az egyik kedvenc futamom és többször is dobogóra állhattam…
BővebbenA Citroen vezére veheti át a WRC irányítását
Neve már összeforrt a francia gyártóval, most viszont az egész világbajnokság az ő kezébe kerülhet. Az Autosport információi szerint távozhat a Citroen WRC-csapatának éléről Yves Matton, de nem a csalódást keltő 2017-es szereplés miatt: a rali-világbajnokság promótere, Jarmo Mahonen ugyanis a szezon végén leköszön és a helyére keresnek utódot. Az FIA felkérte a korábbi navigátort, jelenleg a Volkswagen irányításával foglalkozó Sven Smeetset, de ő köszönte szépen a lehetőséget, egyelőre maradna a VW kötelékében, így kerülhet képbe Matton, akiről az Autosport forrásai úgy tudják, hogy tárgyal a szövetséggel, de ő maga…
BővebbenPrivát csapat tartotta életben a rali-vb-t
Nagyban köszönhető a WRC jelenlegi virágzása egy fanatikus csapatvezetőnek és annak, hogy gyári támogatás nélkül is kitartott a legmagasabb szinten – abszolút megérdemelt az M-Sport idei világbajnoki címe. Ralis berkekben nem nagyon találkozni olyan emberrel, aki ne örülne annak, hogy az M-Sport idén felért a csúcsra és az egyéni, valamint a csapatvilágbajnoki címet is megszerezte. A korábbi pilóta, Malcolm Wilson csapata öt évet húzott le gyári támogatás nélkül, kitartott a WRC legsötétebb időszakában is, tavaly (a pletykák szerint Wilson saját vagyonából áldozva) leigazolta Sebastien Ogier-t és 2017-ben tarolt, teljesen megérdemelten.…
Bővebben