Turán Frigyesák boldogkői kizárását érvényben hagyta a Sporttanács és bár felülvizsgálati kérelem még érkezhet az MNASZ-hez, de ez végleges döntésnek tekinthető. Így pedig érvénybe lépett az, amiről már korábban is írtunk: az így megszerzett plusz pontokkal Csomós Miklós és Nagy Attila utolérte a bajnoki tabella élén Hadik Andrást és Kertész Krisztián, mindkét páros 130-130 egységet gyűjtött és mivel Csomósék két futamot nyertek, Hadikék pedig egyet, így a skodás duó vezeti a pontversenyt. Az állás: Csomós – Nagy 130 pont Hadik – Kertész 130 pont Klausz – Csányi 106 pont Östberg…
BővebbenSzerző: rallyonline
Az Audi Quattro emlékére: E-Legend EL1
Az EL1 modern irányból – egy frissen alakult startup szakembereinek szemével – közelíti meg a német klasszikus dizájnját, de vitathatatlanul hű marad a főbb stíluselemekhez. Az EL1-ben három villanymotor szolgál: egy az első, kettő a hátsó tengelyen, így összesen 816 lóerőt termelnek, mindezt pedig egy 90 kWh-s akkumulátor szolgálja ki, amely ugyanazt a 800 voltos technológiát használja, mint a Porsche. Az E-Legend komoly számokat ígér az EL1-nek: 2,8 alatt százon, kevesebb mint 10 másodperc alatt kétszázon lesz, ráadásul az akkumulátor 400 kilométernyi energiát tud tárolni, avagy akár két kört is…
BővebbenMódosították a távolságot, mégis jár plusz pont a Vértes Rali szombati napjáért is
Nemrég számoltunk be arról, hogy a szabályok értelmében nem járnak napi pontok a Vértes Rali szombatjáért, mert az aznapi gyorsasági kilométer pár száz méter híján nem éri el az összes gyorsasági kilométer negyven százalékát. Ezt akkor Berényi Ákos szakágvezető is megerősítette. Most viszont mégis módosítottak az útvonalon, a vasárnapi pusztavámi szakaszt 450 méterrel rövidebbre húzták, így a három kört összeadva 1350 méterrel lett rövidebb az össztáv, ami azt jelenti, hogy így már 40,2%-on jár a szombati kilométer – vagyis mégis járnak érte a plusz pontok, amik jelentősen befolyásolhatják a rendkívül…
BővebbenÚj gátlókat kapott a Barumra a Herczig – Ferencz páros
szerző: SRTH Feltöltődve, mentálisan és fizikálisan is kipihenten utazik Csehországba Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A SKODA Rally Team Hungaria párosa a római dobogó után bizakodva várja a jubileumi 50. Barum Ralit. Augusztus elején a ZEG Rally Shown a hazai szurkolókkal találkozott a páros, majd egy rövid pihenésre is jutott idő. Az ERC negyedik versenyére ismét egy mecseki teszttel hangolódott a páros, ami után elégedetten utaztak el Zlínbe. „Éppen annyi időt töltöttünk az autón kívül, hogy már újra hiányzik a versenyzés, de a lendület még megmaradt” – kezdte Herczig Norbert…
BővebbenÚjra pezsgőzne egy magyar futam után Östberg
szerző: DuEn Augusztus utolsó hétvégéjén ismét a magyar ralibajnokságban versenyez a WRC2 regnáló bajnok párosa, Mads Ostberg és navigátora, Torstein Eriksen. A Citroen Rally Team Hungary színeiben induló norvég kettős győzelemmel ünnepelhette legutóbbi szereplését Pécsen és a csapat most is nyerni szeretne a Mór központú Vértes Ralin. A Tagai Racing Technology által biztosított Citroen C3 Rally2 autójukkal csütörtökön tesztelnek, pénteken a pályabejárást teljesítik, szombat – vasárnap a Vértes aszfaltos útjain zajlik a futam. Két hónapja láthatták utoljára a magyar raliszurkolók a hazai bajnokságban versenyezni – a világbajnoki sorozatban is szereplő,…
BővebbenVideó: ilyen volt a szerdai Barum-teszt
Hoztunk egy videót az ERC-futam szerdai hivatalos tesztjéről, benne többek között ifj. Érdi Tiborékkal:
BővebbenDöntés: A Sporttanács is elutasította Turánék fellebbezését
Az MNASZ közzétette a Turán – Bagaméri páros Boldogkő Ralival kapcsolatos fellebbezésének ügyében hozott sporttanácsi határozatát. Mint ismert, Turánékat a Velenczei – Bacigál páros óvta meg még az áprilisi szezonnyitón, mert a Korda Racing versenyzői szabálytalannak minősülő gumiabroncsokat használtak. Ezt akkor a Felügyelő Bizottság elbírálta és úgy döntött, hogy Turánékat kizárja, akik ezt követően fellebbeztek. A kizárást elsőfokon érvényben hagyta a Rally Szakági Bizottság, itt Turánék ismét fellebbeztek az MNASZ-nél, akik másodfokról formai okok miatt visszaküldték az ügyet elsőfokra. Ott az RSB ismét Turánék ellen döntött, akik megint fellebbeztek, így…
BővebbenLukjanuk kihagyja a Barum Ralit, Mikkelsen örülhet
Rommá törte a Sainteloc Citroen C3-asát Alekszej Lukjanuk, az ERC listavezetője a Barum Rali hivatalos, szerdai tesztjén száguldott be a fák közé. Szerencsére ő és navigátora is sértetlenül szállt ki az autóból, de a Citroen annyira összetört, hogy a csapat nem tudja megcsinálni a gépátvételre, így az orosz klasszis kénytelen kihagyni azt a versenyt, amelynek természetesen ő volt az egyik favoritja. Ennek most leginkább Andreas Mikkelsen örülhet, hiszen reálisan nézve ők ketten csatáznak az Európa-bajnoki címért és jelenleg csak egyetlen pont Lukjanuk előnye, aki győzelemmel kezdte az évet, dobogóval folytatta,…
BővebbenVelenczei: Mindenki fejlődik, nekünk is kell
A múlttal nincs mit foglalkozni. Nem lehet megváltoztatni, tanulni kell belőle, hogy ugyanazokat a hibákat újra ne kövesse el az ember. Így van ezzel Velenczei Ádám és Bacigál Igor is, akik komoly reményekkel vágtak neki a 2021-es Mercarius Rally1 Bajnokságnak, de a szezon második felére nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudnak beleszólni a bajnoki címért folyó küzdelembe – írja a rali-bajnoksag.hu. Az Ózd-Eger Rallyn megszerzett hatodik és a Mecsekben elért negyedik helyezés ugyanis ehhez kevés. A kettős ezután döntött úgy, hogy Veszprémben nem indul el, a hátralévő két versenyhétvégén viszont már…
BővebbenAz igazi áttörés reményében érkeznek a Vértes Ralira Német Lászlóék
A Citroennel egyelőre nem megy – írja a rali-bajnoksag.hu. Német László és Tóth Imre a szezon eddigi részében nem tudta azt az eredményt hozni, amit elvártak volna magukkal szemben. Most viszont itt a javítási lehetőség, a páros ugyanis optimistán várja a magyar bajnokság hatodik versenyhétvégjét. A Vértes Rallyn szeretnének az élmezőnyben autózni, hiszen tudják, hogy ők és az autó is képes erre a teljesítményre. – Nagyon szeretem ezeknek a pályáknak a vonalvezetését, mondom ezt még akkor is, ha eddig nem tudtunk komoly sikert elérni ezen a rendezvényen – fogalmazott a…
Bővebben