Turán: Állni kell a gázon!

2018 meghozhatja Turán Frigyes és Bagaméri László számára a régóta várt abszolút magyar bajnoki címet. Az év elején a pilóta még csak reménykedhetett egy jó szezonban, mert csupa új dologba vágta fejszéjét – új autó, új navigátor, új csapat –, ám minden akadályt sikerrel vett, s a mezőnyből a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta az egész szezonban. Nagy hajrára számít. Kiegyensúlyozott – ez a szó jellemzi a legjobban a szezonjukat. Hogyan látja az idényt? Nagyon jó évünk volt eddig, s tényleg mi voltunk azok, akik a legkonzekvensebben hozták a jó eredményt: az…

Bővebben

Loeb: Most jobban vágyok a visszatérésre…

Hétvégén ismét fejet hajtott a ralitársadalom a kilencszeres világbajnok Sebastien Loeb előtt, hiszen a francia legenda “csak úgy” visszatérve egy bombaerős mezőnybe, beülve a papíron leggyengébbnek tartott autóba megnyerte a Katalán Ralit – ezzel megszerezte a Citroen idei első győzelmét. Az már a tavaly év végi tesztjei és főleg az idei első visszatérése után egyértelművé vált, hogy Loeb továbbra is hatalmas érték és a Citroennél komoly nyomás alá helyezték, hogy teljes állásban is visszatérjen, a pilóta azonban erre mindig nemet mondott. A gyártó így is nagyot húzott, hiszen megszerezte 2019-re…

Bővebben

Hihetetlen: Sebastien Loeb nyerte a Katalán Ralit

Van, ami sosem változik: a kilencszeres világbajnok hosszú évek kihagyása után harmadik próbálkozásra futamot tudott nyerni. Az első szakaszon még lefulladt, az első murvás pályákon még kicsit bizonytalanabbul vezetett, de fokozatosan felvette a ritmust, szombat délutántól kezdte már a győzelemért harcolt, szakaszokat nyert és vasárnap kiélezett küzdelemben ismét bizonyította, hogy a sportág élő legendája: Sebastien Loen öt év után ismét WRC-futamot tudott nyerni. A kilencszeres világbajnok 2012-ben indult utoljára teljes szezonban, 2013-ban még egyszer visszatérve győzött egy versenyen, legutóbb 2015-ben állt rajthoz, majd idén három futamon visszatért a C3 WRC-vel.…

Bővebben

Megint Tanak diktál, Neuville és Ogier szenved

Ahogy arra lehetett számítani, Thierry Neuville és Sebastien Ogier is szenvedett a pályatakarítással a Katalán Rali első napján, a harmadik helyről rajtoló Ott Tanak viszont ebből már nem sokat érzékelt – hamar az élre állt és a nap folyamán fokozatosan növelte az előnyét. Saját bevallása szerint az ész pilóta délután már kevésbé érezte magát jól a Toyotában, de így is szűk fél perccel vezet, a Yaris WRC meggyőzőnek tűnik, ráadásul fő riválisan szenvedtek – magabiztosan várhatja a folytatást. A tempót tekintve egyedül csapattársa, Jari-Matti Latvala tudta vele tartani a lépést,…

Bővebben

Ogier nyert, Neuville felborult a katalán shakedownon

Thierry Neuville borulása volt a Katalán Rali csütörtöki shakedownjának legnagyobb eseménye: a világbajnok éllovas a második körben, egy lassú jobbkanyarban tette tetőre a Hyundait, éppen ott, ahol több pilóta (köztük Sebastien Loeb) is kis híján pórul járt. “A nyomok már mélyebbek voltak, mint korábban, az autó felbillent két kerékre, próbáltam menteni a helyzetet, de átfordultunk. Nyilván jobb kezdésben bíztunk, de ez jó ómen lehet, mert pár éve Németországban is felborultunk a shakedownon, aztán megnyertük a futamot, szóval hasonlóban bízunk” – értékelt az eset után Neuville. A bemelegítésen egyébként Sebastien Ogier…

Bővebben

Loeb: Elbizakodott lennék, ha azt mondanám, hogy nyerni fogok

Idei harmadik WRC-futamára készül a kilencszeres világbajnok Sebastien Loeb, hiszen a francia legenda ott lesz a Citroennel a hétvégi Katalán Ralin. Loeb a mexikói murván vezette a futamot, mielőtt defektet kapott és a korzikai aszfalton is rendben volt a tempója, de ott saját hibájából dobta el a győzelmet. Most ő lehet az egyik, aki beleszólhat Thierry Neuville, Sebastien Ogier és Ott Tanak világbajnoki harcába, főleg hogy az első napon sokkal jobb pozícióból rajtolhat majd. “Olyan nagy az elvárás, de elbizakodott kijelentés lenne azt mondani, hogy harcolni tudok a három világbajnok…

Bővebben

Latvala újra élvezi – mélyről jött vissza a finn pilóta

Tommi Makinen, a Toyota csapatfőnöke beszélt arról, hogy az idei szezon egy pontján megijedtek, hogy “elvesztették” Jari-Matti Latvalát – a köztudottan “érzékeny”, “lelkizős” pilóta hiába kezdett jól Monte-Carlóban, utána ő sem találta a ritmust és négy alkalommal is technikai hiba hátráltatta. Az utóbbi négy versenyből azonban háromszor is ott volt a dobogón, az előző két futamon pedig egyaránt a második helyet szerezte meg, újra visszatalált korábbi önmagához. “Az elmúlt néhány futamon Jari-Matti abszolút brilliáns tempót produkált hiba nélkül. A szezon elején és a közepén egy kicsit aggódtunk, mert balszerencséje volt…

Bővebben