Thierry Neuville egyértelmű kritikát fogalmazott meg csapatával szemben: muszáj javulniuk 2019-re, különben nem lesz esélyük a világbajnoki címre. Ugyanakkor saját csapattársait is elővette. 2017-ben a félprivát M-Sport győzte le egyéniben és csapatként is a legnagyobb költségvetéssel dolgozó Hyundait a WRC-ben, 2018-ban pedig ismét a fejlesztésben lemaradó M-Sport és Ogier, csapatként pedig a több mint egy évtized után visszatérő és mindössze második évét teljesítő Toyota nyomta le Neuville-éket. Az év végére egyértelműen a Toyota volt a leggyorsabb autó és a szezon második felében már nem volt kérdés, hogy a Tanak-Toyota kombináció…
BővebbenSzerző: rallyonline
Ogier és Neuville szigorítana a szabályokon a Loeb-félék miatt
Az elmúlt években rendszeresen felemelte a szavát Sebastien Ogier olyan szabályok ellen, amelyek szerinte rosszat tettek a WRC-nek és most is megjegyezte, hogy nem szabadna hagyni, hogy olyan kaliberek, mint Sebastien Loeb, vagy Kris Meeke, csak úgy rajthoz állhassanak bárhol – Loeb idén, Meeke pedig utolsó “nem teljes” évében, 2016-ban nyert futamot beugróként, ami egyrészt degradálja a többiek teljesítményét, másrészt beleszól a világbajnoki csatába. “Szerintem a WRC legvendégszeretőbb sorozat a világon és szerintem minden toppilóta, aki teljes bajnokságot fut, egyetért ezzel” – idézi Ogier-t az Autosport. “Frusztráló azt látni, hogy…
BővebbenVideó: hangolódjunk a Mikulás Ralira
Jövő hétvégén jön az a futam, amely már hosszú évek óta óriási ranggal bír annak ellenére, hogy semmilyen bajnokságba nem számít bele: a Mikulás Rali. Hangolódjunk a Lepold média tavalyi videójával:
BővebbenKazár Miklós: „Fantasztikus érzés volt ismét a bajnoki címért csatázni”
A Pro Racers sajtóközleménye: Kellett pár nap, hogy a 2018-as bajnoki szezont lezáró Zemplén Rallye után lezárja magában az idei bajnokságot a Pro Racers párosa. A korábbi négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós és navigátora, Tóth Zsolt – akiknek ez volt az első közös évük – az idény második felében nyújtott teljesítményével végig harcban állt a bajnoki címért, ráadásul Kazár négy év után ismételten győzni tudott egy versenyen, így elégedetten mehetnének a jól megérdemelt pihenőjükre. Ám erről szó sincs, hiszen egyrészt készülnek a két évzáró viadalra – Mikulás és Szilveszter Rallye…
BővebbenKettős magyar dobogó a Santa Domenica Rally Show-n
A “horvát Mikulás Ralin” nagyon sok magyar pilóta képviseltette magát és bár nyerni egyikük sem tudott, az élmezőnyt már-már kisajátították. A győzelmet Simon Wagner szerezte meg az R5-kös Skodával, Kovács Antal a második helyen 18 másodpercet kapott, Ollé Sándor harmadikként 29,1 másodpercet, Balogh János lett a negyedik, Puskádi János az ötödik, Ranga Péter hetedik, Várkonyi Szabolcs nyolcadik, ifj. Ranga László pedig a kilencedik. A teljes eredménysor ezen a linken megtekinthető! fotó: rallysantadomenica.com (2017)
BővebbenJön a Mikulás Rali
December 8-9-én rendezik az idei Mikulás Ralit: a versenykiírások ezen a linken megtekinthetők!
BővebbenOgier: Mi nem hibáztunk, a többiek igen
Sorozatban hatodik világbajnoki címe után értékelt a francia pilóta. “Szerintem mindenki kitalálta, hogy extra boldog és elégedett vagyok. Nagyon intenzív szezon volt, majdnem az utolsó verseny utolsó szakaszán nyertük meg, szóval természetesen óriási volt a nyomás. Mi nem követtünk el hibákat, a többieknél viszont akadtak ilyenek, így nyertük meg a bajnokságot” – mondta Ogier az Ausztrál Rali után. “Igazi hullámvasút volt ez az idény. A közepén valahogy elfogyott a szerencsénk és el is követtünk néhány hibát, akkor nem nézett ki jól a szituáció, de nem adtuk fel. Wales volt egy…
BővebbenA WRC-csapatok nem akarnak több ausztrál szezonzárót
Ugyan egy fantasztikus szezont zárt le a hétvégi Ausztrál Rali a rali-világbajnokságon, maga a futam sokak szerint nem volt méltó ehhez az idényhez – a csapatok és a pilóták is azt mondják, hogy ezen változtatni kell, nem szabad Ausztráliában “bajnoki döntőt” rendezni, legalábbis ezen a vidéken biztosan nem. “Mégis mit csinálunk itt? Ez nem jó hely” – fogalmazta meg a csapatok álláspontját Tommi Makinen, a Toyota vezére az Autosportnak. “Idejövünk a semmi közepére és senki nem nézi a versenyt. Hihetetlen végjátéka volt az évnek, de semmi hangulata. Én ezt nem…
BővebbenOgier hamarosan megkezdi a Citroen tesztelését
Hétvégén szerezte meg hatodik világbajnoki címét, de szinte azonnal munkához is lát a következő szezonnal kapcsolatban Sebastien Ogier: a francia pilóta 2019-re a Citroenhez igazolt és a C3 WRC-vel bőven van még munka, úgyhogy nem vesztegeti az idejét. “Összesen négy napot fogok tesztelni még ebben a naptári évben – kettőt murván, kettőt aszfalton. Megpróbálom kihozni a legtöbbet ebből, de ne felejtsük el, hogy mielőtt az M-Sporthoz igazoltam, mindössze másfél napot teszteltem” – idézi az Autosport Ogier-t. “A többiek (főleg Thierry Neuville és Ott Tanak) előnyben lesznek egy kicsit, mert ők…
BővebbenVideó: egy Turán-gyors belülről a Nyíregyháza Ralin
Turán Frigyes és Bagaméri László második Telkibányája a Nyíregyháza Ralin:
Bővebben