szerző: Tiba Anita Az Eger Ralin Hibján Joci és Szollár Csabi kiszállt a Peugeot 208 R2-ből és egy hatalmas öleléssel nyugtázták, hogy hatodik helyen értek célba a Peugeot Kupában, 2WD-ben és RC4-ben. Hogy tetszett az „ismerkedős” hétvége? – Mi igazából tesztversenynek fogjuk fel az Eger Ralit, mert új volt a kocsi és a navigátorommal, Csabival is csiszolódási időszakban vagyunk még. Az első nap az időeredményünket nézve nem volt túl biztató, de ez annak tudható be, hogy tanultuk az autót, felmértük a környezetet, barátkoztunk az új helyzettel. Bónuszként az éjszakai szakaszok…
BővebbenSzerző: rallyonline
Kurtosék közös munkájának első gyümölcse a 3. hely
szerző: Tiba Anita Az Eger Ralin Kurtos Róbert és Fridrik Gergő bronzérmes lett a Production csoportban. Szépen bekezdtek a Mitsubishivel, kíváncsian várják a miskolci folytatást. Megijedt az eladástól a Mitsubishi, hogy ilyen szép eredményt produkáltatok? – Nem hiszem, mert küzdelmes volt azért ez a verseny is, attól függetlenül, hogy valóban szép eredmény a Production 3. hely. És itt jön mindig, a DE meg a HA ami ugye nem létezik, és utólag semmire sem megyünk vele, viszont lehetett volna előrébb is végezni. Nyugi Robi… van, akiket érdekelnek ezek a menet közbeni…
BővebbenJánosa bronzéremmel kezdte a szezont
szerző: Tiba Anita Az egri futamról Jánosa Ákos és Szőke Tomi azonnal egy harmadik hellyel távozott. Próbálták közösen felvenni a ritmust, az eredmény szerint elég jól sikerült ezt abszolválniuk. Mit mond egy maximalista első verseny után a harmadik helyre? – Így a napok elteltével azt, hogy minden jól sikerült. Sajnálom, hogy szombaton utolértük az előttünk rajtolót, mert ott bent maradt egy kicsi, de szegények defektet kaptak. Ettől függetlenül hoztuk az általam elvárt eredményt, ami a dobogó volt. Elégedett nem vagyok, de pontokkal távoztunk az első versenyről. Teljesítettük a kitűzött célt,…
BővebbenVideó: így nyerte az Eger Ralit Vincze Ferenc
Vincze Ferenc és Bacigál Igor nyerte a hazai raliszezon első futamát, az Eger Ralit, az ő versenyükről készült videós összefoglaló:
BővebbenVogel Adriennék nyerték a Kia Platinum Rally Cupot Egerben
szerző: Yellow Flag Media Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett nyerte az új magyar rali márkakupa sorozat, a Kia Platinum Rally Cup első fordulóját az Eger Ralin. Vogelék kettő kivételével az összes gyorsaságit megnyerték, a végére 2:34.5 perces előnyt gyűjtöttek össze. “A pénteki rövid szuperspeciál után a szombat kifejezetten hosszú nap volt a hat gyorsasági szakasszal. Egyáltalán nem volt könnyű dolgunk, szoros volt a mezőny, technikai gondjaink is akadtak. Néhány szakaszon a felhordással küzdöttünk, utcai gumikkal kellett a szinte murvássá váló felületen átjutnunk, de megoldottuk. Köszönöm navigátoromnak, Notheisz Ivettnek és…
BővebbenHofbauer: Sok pontot szereztünk
szerző: Sári Péter A kategóriájuk negyedik helyén fejezték be az Országos Rallye2-es Bajnokság szezonnyitó egri versenyét a Speed Technika versenyzői, a Hofbauer Tamás – Harmos Gergely duó. „A versenyzésünkben a szuhai pálya volt a mumus, hiszen mindenki megijesztett és én is hasonlóan ítéltem meg, hogy durva lesz, ezért az első körben nagyon elóvatoskodtuk” – kezdte a beszélgetést Hofbauer Tamás, majd hozzátette. „A másik két szakaszt jobban összeraktuk fejben, ezeken vállalhatóbb volt a hátrányunk. A második körre sokat gyorsultunk, de így sem vagyunk csalódottak.” Tamás elmondása alapján utólag már jobban elvállalta…
BővebbenLencse Zoltán: Sokat tanultunk
szerző: Sári Péter Több technikai probléma is hátráltatta a Speed Technika párosát, a Lencse Zoltán – dr. Kovács Annamária párost a 2019-es Országos Rallye Bajnokság szezonnyitó futamán az Eger Rallye-n. Mivel az egri versenyen közel autópálya minőségű utak mellett volt nagyon rossz minőségű pálya is, ezért a csapatnak a gyorsasági szakaszok között nagyon sokat kellett állítgatni a futóművön. Főleg a szuhai gyorsasági jelentette az igazi kihívást. „A Parádsasvár – Szuha – Mátraalmás egy igazi rally pálya, aminek minden méterét élveztük, ám itt is volt a legtöbb problémánk. Az autónk alja folyamatosan…
BővebbenIfj. Fogarasi: Biztató eredmények
szöveg: Sári Péter Hajtás problémák hátráltatták a Speed Technika párosát, az ifj. Fogarasi Attila – Májer Dávid duót, akik többször is megmutatták idén is kell számolni velük a 2WD Kupában. Attila a verseny előtt elmondta, hogy egyedül a szuhai pálya, ami mind feldolgozásban, mind pedig teljesítésben nagyon komoly kihívás lesz, hiszen sosem versenyzett rajta, és a rengeteg kanyar mellett az út nagyon rossz minőségű.„A szuhai gyorsasági szakasz volt, amitől picit tartottam és ez már a pályabejáráson is bebizonyosodott, hogy nem egy autópálya minőség, de ennek ellenére vártam, hogy mit tudunk…
BővebbenCsomósék higgadt autózással nyerték a Peugeot Kupát Egerben
Szerző: Bálint Zsófia – Fotó: DuEn Hatalmas csatákat hozott az idei első futamán az immár második szezonját kezdő Peugeot 208 Rally Cup Hungary sorozat. Idén kilenc páros nevezett a Kupába, az első évhez képest megduplázott részvételi szám hozta is azt a sportszerű küzdelmet, amit a P Automobil Import Kft. tervezett a Kupa kiírásakor. 2018-ban négy páros fejezte be a Peugeot Kupát, akik mindannyian folytatták a versenyzést idén is. Hozzájuk öt új egység csatlakozott, így igazán népesnek mondható mezőnnyel indította második szezont a Peugeot 208 Rally Cup Hungary kupasorozata, amely a…
BővebbenAz autó jól működött
szerző: hajoka Négy gyorsaságit teljesített a Lyukóbánya-Parasznya Rali3-as futamon a László-Holló kettős a Honda Civickel, az utolsó kettőt már nem – igaz, nem is feltétlenül a végeredmény volt számukra a mérvadó. A pilóta, László István beszélt minderről. Négy gyorsaságit mentetek, hogyan értékeled őket? – Igazából olyan egyformának tűntek! Sokat mentünk rajta már külön-külön, most meg Hollóval együtt is. Nem igazán bonyolult vonalvezetésű, de mindig rájövök, hogy miként lehetne rajta sokkal gyorsabban is menni. Milyen volt újra versenyautóban ülni? – Furcsa! Volt bennem félelem, de rövid időn belül elmúlt. Próbáltam a…
Bővebben