szerző: Sári Péter Az időjárás adta nehézségek miatt kemény versenyen vannak túl a Speed Technika versenyzői, a Hofbauer Tamás – Harmos Gergely duó. A páros a harmadik gyorsasági szakaszon becsúszott egy szalagkorlát alá. A balesetben senki sem sérült meg, ám az autóval nem tudták folytatni a versenyt. „A Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt gyorsaságin egészen jól kezdtünk, nagyban közrejátszhatott, hogy jó esőgumit választottunk, de el is találtuk a ritmust. Sajnos elkövettem egy apró hibát, az egyik féktávon lementem a fűre és ez által megforogtunk” – értékelte az első szakaszt Hofbauer Tamás. A…
BővebbenSzerző: rallyonline
Szülinapos autóztatás
szerző: Sári Péter Rövid versenyt teljesített a Speed Technika párosa, az ifj. Fogarasi Attila – Májer Dávid duó a jubileumi Hell Miskolc Rallye-n. „A pályákat jól sikerült feldolgoznunk, bizakodóan álltunk oda rajthoz” – kezdte a beszélgetést ifj. Fogarasi Attila, majd hozzátette. „A prológon Szilágyi Bence ült mellettem, Ő a Tamás fia, akinek szülinapja volt. Azt gondolom nagyszerű élményt szereztem neki.” Szombaton a Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt gyorsaságin kezdtek, ahol ugyan kategória második helyén teljesítették a gyorsasági szakaszt, ám eltörött egy futómű alkatrész és ezért nem tudták folytatni a versenyt. „Nagyon készültünk…
BővebbenSikeres versenyt zártak
szerző: Sári Péter 2WD győzelemmel térhetett haza a jubileumi Hell Miskolc Rallye-ról a Speedy Motorsport párosa, a Kovács Marcell – Paizs Róbert duó. „Egészen jó itinert sikerült írnunk, bár az eső és a kihordások miatt a gyorsaságin kellett változtatni rajta. Van még mit tanulnom, hogy egyre jobbak legyünk a feldolgozás terén” – árulta el Kovács Marcell. Erre a versenyre az ötösről hatos kategóriára váltottak, hiszen nagyon motivációt ad, hogy húsz páros közül lettek ötödikek, mint hogy öt párosból harmadikok. Volt egy két perces büntetésük, de ettől függetlenül összejött a 6-os…
BővebbenA győzelem kapujában füstölt el Tim Gábor
szerző: Bende Imre Száz százalékos teljesítménnyel érkezett Miskolcra Tim Gábor, maximális pontszámmal vezette a Rallye2 bajnokságot. Timár Tamás navigátorával megnyerték a szezonnyitó Eger Rallye-t, így bizakodva várták a 2019-es bajnokság második fordulóját. Az autójuk motorja azonban a verseny vége előtt felrobbant, így vezető helyről estek ki a Miskolc Rallye-n. Az Eger Rallye rendkívül sikeresen zárult a többszörös bajnok Tim Gábor számára, az Opel Adam R2-vel megnyerték a versenyt abszolút és kategória értékelésben, sőt a powerstage-n is a legjobbak voltak, plusz 5 pontot zsebeltek be ezzel. A Rallye2 bajnokság második versenyére…
BővebbenEurosol Racing Team: Ragyogó szezonkezdet
szerző: EUROSOL RACING TEAM HUNGARY Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna kitűnő eredménnyel zárta idei első versenyét Szlovéniában a 9. Rally Vipavska Dolina nevű futamon. A Skoda Fabia R5-el a helyi bajnoki abszolút 3. pozíciója mellett két sorozatban is – az Austrian Rally Challenge, továbbá az Alpok-Adria Rallye kupában – egyaránt 1. helyezést értek el. A Puskádi – Gódor páros a Skoda Fabia R5-el egy rendkívül erős, közel egy tucat R5-ös autót felvonultató mezőnyben találta magát Szlovéniában. Szükség is volt egy hosszabb tesztre a verseny…
BővebbenKihívásokkal teli 8. hely
szerző: Sári Péter Az egri versenyhez képest nagyot lépett előre a Speed Technika párosa, a Lencse Zoltán – Dr. Kovács Annamária duó a Hell 25. Miskolc Rallye-n, köszönhetően az új motornak és a jó beállításoknak. A páros a nehéz körülmények ellenére folyamatosan ott autózott az Rallye1 mezőny elejében, sőt egy ötödik helyet villantottak is. „A verseny előtt az utolsó pillanatban érkezett meg az új motorunk az M-Sporttól” – árulta el Lencse Zoltán, majd hozzátette. „Gyors programozás után nagyon jól sikerült beállítani az autót és ez egy jó kiindulási pont a…
BővebbenTurán: Szakaszgyőzelmek és második hely
szerző: Klein Péter – Just Creative A 25. Miskolc Rallye egyetlen versenynapba sűrítette a máskor legalább kétnapos programot, hiszen mind a 154 versenykilométert bő 12 óra alatt kellett teljesíteni. A Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Bagaméri Laci a 12 gyorsasági szakaszból 7-et megnyerve végül a 2. helyet szerezte meg. “A gyorsasági szakaszok nagyobb részén mi voltunk a leggyorsabbak, egész nap nagyon jól dolgozott a csapat, de néhány hiba miatt végül a második helyért járó pontokkal térhetünk haza Miskolcról.” – foglalta össze röviden a nap történéseit Frici. A verseny már…
BővebbenMiskolcon is győzelemmel zárt a Korda Racing
szerző: Korda Racing/Szántó Frigyes A Magyar Bajnokság idei második állomásán második abszolút futamgyőzelmét is megszerezte a Korda Racing, Vincze Ferenc és Bacigal Igor az Eger Rally után a 25. HELL Miskolc Rallyn is az élen zárt a csapat Skoda Fabia R5 versenyautójával. Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, borzasztóan kemény próba elé állította a magyar rali bajnokság mezőnyét a 25. HELL Miskolc Rally. Az egy versenynapba sűrített több mint 150 versenykilométer, a kőkemény pályák és a szeszélyes időjárás alaposan megtizedelte a mezőnyt, melynek fele nem láthatta meg az idei célt.…
BővebbenÖrömittas Hyundai és szomorú Toyota Argentínában
Ezúttal sem tudta kiaknázni és komoly pontokra váltani az autóban rejlő potenciált a Toyota, hiszen ugyan Ott Tanak és Kris Meeke tempója is elég lehetett volna akár a győzelemhez, ám mindketten balszerencsések voltak ismét, így a várakozásokhoz képest alig tudtak pontot szerezni az Argentin Ralin. Tanak már az első napon eldobott közel fél percet egy technikai hiba miatt, aztán mindezt ledolgozta és Thierry Neuville-lel harcolt az első helyért, de egy újabb technikai probléma miatt félre kellett állnia a Yaris WRC-vel szombaton, így hiába a sebesség, újabb betlit könyvelhetett el. Meeke…
BővebbenA Miskolc Rali is Vincze Ferencé lett
Az egri siker után továbbra is parádés formában versenyzett Vincze Ferenc és Bacigál Igor, a Korda Racing Skodájával ugyanis a szezon második futamát, a Miskolc Ralit is megnyerte. Vincze gyakorlatilag végig vezetett a versenyen, hiszen Turán Frigyes már az első gyorsaságin tíz másodperc hátrányt szedett össze egy korai rajttal és bár ezt még ledolgozta, a második kör végén pár tizeddel átvette a vezetést, de egy szenzorhiba miatt újabb 25 másodpercet vesztett, ez pedig eldöntötte a küzdelmet. Vincze dolga innentől az előny beosztása volt, ami az esős-csúszós körülmények között természetesen nem…
Bővebben