Ózd Rali: Megvan Vincze Ferenc negyedik győzelme is

Nem hibázott Vincze Ferenc és Igor Bacigál az Ózd Rali második napján, sőt, összességében tovább növelte előnyét Hadik Andrással szemben és magabiztosan, simán húzta be a győzelmet – idén már negyedszer gyűjthette be az abszolút első helyért járó pontokat, úgyhogy a többieknek reális esélyük már nincs arra, hogy elvegyék tőle a bajnoki címet. A második és a negyedik helyért zajlott ma komoly küzdelem, az ezüstéremért Velenczei Ádám támadta Hadik Andrást, meg is közelítette egy másodpercre, ám Hadik az utolsó körben visszavágott és végül 3,4 másodperces fórral megőrizte a pozícióját –…

Bővebben

Triplázott a Toyota, Tanak nagy előnyben a tabellán

Nem történt meglepetés a Német Rali utolsó versenynapján, a Toyota pilótái ezúttal nem hibáztak, így a japán-finn csapat kisajátította a dobogó három fokát: a vb-pontversenyben vezető Ott Tanak beosztotta tetemes előnyét és nyert, Kris Meeke parádés autózással bejött másodiknak, Jari-Matti Latvala pedig a harmadik pozíciót szerezte meg. Mögöttük az talán kisebb meglepetésként hatott, hogy Dani Sordót a Hyundai nem állította félre Thierry Neuville elől, így a belga néhány ponttól elesett, bár az tény, hogy a power stage megnyerésével némileg vigasztalódhatott a szombati defektet követően. Nagyon rosszul sikerült a futam a…

Bővebben

Tanak fél perccel vezet, Ogier és Neuville is defektet kapott

A pénteki nap azzal zárult a Német Ralin, hogy Ott Tanak és Thierry Neuville késhegyre menő csatát vívott és az észt toyotás csak egy-két másodperccel állt jobban. Ugyanez folytatódott szombat délelőtt és bár Neuville hibázott egy kisebbet, így is csak hat másodperc volt köztük, amikor a mezőny ráfordult a délutáni/esti körre, a futam fő kihívására, a 41 kilométeres Panzerplattére – ezt egy rövid szakasz vezette fel, majd jött a maratoni pálya, végül ugyanezt kellett teljesíteni még egyszer. A Panzerplatte első köre azonban eldöntötte az említett csatát: Neuville defektet kapott és…

Bővebben

Vincze egy lépéssel a többiek előtt jár Ózdon

Nehézkesen indult az Ózd Rali első napja, hiszen rögtön az első gyorsaságit törölni kellett, csak etapként teljesíthette a mezőny, mert Királdon nem volt jó a rádiókapcsolat, így nem volt meg a kellő biztonság. Márpedig a napi három szakaszból ez volt az egyetlen hosszú, ezen felül két rövid pálya volt még tervben és ezt a hármat kellett három-három alkalommal teljesíteni. Az első igazi szakaszt még Velenczei Ádám nyerte a Citroennel, a következőn aztán visszavágott neki Vincze Ferenc, majd a másodjára már megrendezésre kerülő Királdon a listavezető begyújtotta a rakétákat: csak a…

Bővebben

Elektromos raliautót mutat be az Opel

Teljesen új fejezet kezdődik az autósportban: az Opel a világ első gyártójaként kínál vevőinek akkumulátoros-elektromos raliautót. Az Opel Corsa-e típuson alapuló elektromos versenyautó világpremierje a Frankfurti Autószalonon (közönségnapok szeptember 12-22.) lesz. Aztán jövőre indul az ADAC Opel e-Rally Cup, a villanyautók világszerte első márkakupája. Az új versenysorozattal sikeres partnerkapcsolatát folytatja az Opel és az ADAC (ADAC: Allgemeiner Deutscher Automobil-Club, Német Autóklub). Az elmúlt években 18 nemzet csaknem száz tehetségének nyújtott perfekt beszállási lehetőséget a ralisportba az ADAC Opel Rallye Cup. A gyors pilóták az ADAC Opel Rallye Junior Team tagjaként,…

Bővebben

Szikrázó Tanak-Neuville csata a Német Ralin

Ott Tanak és Thierry Neuville küzdelmét hozta a Német Rali első napja: a hat megrendezett szakaszból négyet Tanak, kettőt Neuville nyert, a belga mindkét körben ugyanazon a pályán volt a gyorsabb, a másik kettőn ugyanúgy az észt volt jobb – a csütörtök esti rövid szakasszal együtt utóbbi öt győzelemnél tart, ám így is csak 2,8 másodperccel vezet riválisa előtt. Persze nagyon rohannia neki nem kell, a bajnokságban 25 pont köztük a távolság, de egyelőre ők ketten azok, akik az alaptempót tekintve egy lépéssel a többiek előtt járnak és úgy fest,…

Bővebben

Ózdon is csúcsra törnek a Korda Racing versenyzői

szerző: Szántó Frigyes Változatlan célokkal és győzelmi reményekkel érkeznek a Korda Racing versenyzői az Országos Rali Bajnokság soron következő állomására, a Steelvent Ózd Rallyra. A másfél hónapos nyári szünet után, augusztus végén hajrájához érkezik az Országos Rallye Bajnokság, melynek küzdelmei a veszprémi murvás pályák után ismét aszfalton folytatódhat. A Steelvent Ózd Rally egyik különlegessége, hogy a versenyzők három megyében is megfordulnak az észak-keleti régióban, a futam rajtjának Ózd, céljának pedig Salgótarján ad otthont. A Korda Racing több szempontból is bizakodva várhatja az Ózd Rali rajtját. Egyrészt idén idehaza eddig valamennyi…

Bővebben

Határ Attila: Álmaimban sem gondoltam volna

szerző: Sári Péter Új versenyző páros mutatkozik be a hétvégén a Speed Technika csapatában Határ Attila és Deák Henrietta személyében. A duónak nem csak a csapat és az autó lesz új Steelvent Ózd Rally-n, hanem ez lesz életük első Rallye1-es versenye is. A csapat Hondája legutóbb a Székesfehérvár Rallye-n indult, ahol Neukirchner András nyerni tudott vele a Rallye2-es mezőnyben, azóta pedig egy fiatal tehetségre várt. „Van egy autónk, aminek jobban áll, ha a versenypályán van, mint ha itthon állna a garázsban” – mondta Szilágyi Tamás csapatkoordinátor, majd hozzátette. „Mindenképpen szerettem…

Bővebben

Balogh Janiék nem indulnak Ózdon

Balogh Janiék közleménye: “A tőlünk megszokott lelkesedéssel és elszántsággal készültünk a hétvégi futamra. Az összetett tabellán igazán előkelő helyen állunk és szerettük volna tovább gyűjteni az értékes bajnoki pontokat, de erre ezúttal sajnos nem lesz lehetőségünk. Szerdán a csapat programja szerint az Ózd-Salgó Rallye egész napos hivatalos tesztjén vettünk részt, amit sajnos nem sikerült teljesítenünk. Már a sokadik alkalommal indultunk neki a lezárt szakasznak, amikor is egy váratlan hiba csúszott a gépezetbe és sajnos lecsúsztunk az útról, melynek következtében az autó olyan sérüléseket szenvedett, ami nem teszi lehetővé a rajthoz…

Bővebben