14. Delfi Rally Estonia 2024 – Az észtországi küldetés – HRT Racing

Alig telt el három hét a legutóbbi Skandináv Rally óta, máris újra észak felé vehette az irányt csapatunk. Az úti cél Észtország volt, ahol legutóbb ERC futamot 2016-ban rendeztek, igaz az utóbbi években a WRC naptárban volt bérelt helye a versenynek, most újra az EB mezőnyét várhatta a verseny központja Tartu városa. A kitűzött cél Herczig Patrikék és Bertalan Mártonék számára összesen 187 kilométernyi elképesztően gyors murvás gyorsasági szakasz teljesítése volt. A verseny hetében szerdán, szerencsére sikerült összehoznunk már kint Észtországban egy tesztet. Ezek után csütörtökön a feladat a versenyzőink…

Bővebben

A római ERC-futamon tér vissza a magyar bajnok Vincze Ferenc

A tavalyi autóval és régi-új navigátorral vág neki az Eb-projektnek a kétszeres magyar bajnok: a Róma Ralin áll rajthoz Vincze Ferenc. 2023-ban ellentmondást nem tűrően lett másodszor is magyar bajnok Vincze Ferenc, a pontot az i-re pedig a nyíregyházi Rally Hungaryn tette fel, amikor legjobb magyarként felállhatott a dobogóra és egy abszolút második helyet szerzett. 2024-ben viszont eddig még nem láthattuk versenyezni – ez fog megváltozni július utolsó hétvégéjén. „Nagy örömmel jelenthetem be, hogy ott leszünk a római ERC-futamon! Az itinert Németh Gergely fogja diktálni, akivel 2022-ben nagyon eredményesen tudtunk…

Bővebben

Formula Shakedown: Hogyan tovább? – Interjú László Martinnal

Mentális kihívások, a Kanári-szigeteken és Horvátországban elszenvedett balesetek körülményei és tanulságai, vezetéstechnikai érdekességek, jövőkép, folytatás: ezekről beszélt László Martin a legfrissebb Formula Shakedownban. A műsor utolsó szegmensében pedig értékelte kicsit a lengyel WRC-futam érdekességeit is! Megtekinthető az Autósport és Formula Magazin YouTube-csatornáján:

Bővebben

Hypercarral mehet a WEC-be és Le Mans-ba a Hyundai, a WRC-projekt kérdéses

Újabb gyártó kötelezheti el magát a sportautózás csúcskategóriája mellett: a hírek szerint az Oreca és a Chip Ganassi közreműködésével beszállhat a Hyundai. Csatlakozhat a WEC hypercar-kategóriájához és a Le Mans-i 24 óráshoz a Hyundai – számolt be saját forrásai alapján a Motorsport. A portál szerint a Hyundai már nekiállt fejleszteni egy LMDh-autót, amivel az amerikai IMSA bajnokságban is rajthoz állhat. A források szerint 2026-tól érkezhet meg a mezőnybe a dél-koreai gyártó, ami azt sugallja, hogy egy ideje már dolgoznak a projekten – az Oreca szállítja majd a karosszériát, ahogy az…

Bővebben

WRC: A beugró Rovanpera nyerte a Lengyel Ralit

Ott Tanak egy szarvassal találkozott, Martins Sesks remekül debütált a csúcskategóriában, a bajnokságot viszont továbbra is magabiztosan vezeti Thierry Neuville. Az érdekes történetek versenye lett a WRC Lengyel Ralija. Először kedden, a pályabejárás során egy civil autóval ütközött Sebastien Ogier, aki megsérült a balesetben, így végül nem tudott rajthoz állni a futamon, a Toyota pedig behívta az otthon éppen a jetskijében gyertyát cserélő Kalle Rovanperát. A világbajnok a szinte kihagyott (keddtől kellett videóznia és pályát járnia, stb.) felkészülés ellenére hamar felvette a ritmust és kedvező rajtpozícióját is kihasználva parádés teljesítményt…

Bővebben

Czékmányék dupláztak Pécsett és a Peugeot Kupa élére ugrottak!

Nehéz pályák, kemény csaták, boldog versenyzők. Ezt hozta a Peugeot Rally Cup Hungary kupa idei harmadik állomása, az 57. Mecsek Rallye. Az ORB2 bajnoka, Czékmány Norbert nyerni tudott Pécsett és ezzel a Kupa értékelésében is az élre állt.   A pécsi verseny mindig izgalmas, hiszen a Mecsekben található ralipályák nagyon változatosak, nem csak a szűk erdei szakaszokon, hanem a széles, jó minőségű utakon is gyorsan kell tudni autóznia annak, aki jó eredményt szeretne elérni. Kompakt versenyt raktak össze a rendezők, hiszen péntek délutántól késő estig, majd másnap reggeltől délutánig kellett…

Bővebben

Formula Shakedown: A győzelem háttere Csomós Mixivel

Vezetéstechnika, beállítások, jövőkép és a Mecsek Rali megnyerése: Csomós Mixi volt a Formula Shakedown vendége. Mennyire más az RS Skoda az Evóhoz képest, másképp kell-e vezetni, milyen beállításokon kell még vele dolgozni? Mennyire volt éles a Mecsek Rali, mi történhetett Német Gábor baleseténél, cél-e a magyar bajnoki cím? Mit lát az idei ERC-szezonból és a folytatásból? Csomós Miklós volt a Formula Shakedown vendége.

Bővebben

Ötödik szezonjukat kezdik a rali szimulátorosok!

A COVID alatt kezdődött, de sem a szervezők lendülete, sem a játékosok érdeklődése nem csökkent, így idén is folytatódik a legnagyobb hazai virtuális ralibajnokság, ahol együtt versenyezhetnek a PC-sek, a PlayStationosok és az XBOX-osok! Új játékprogrammal, a WRC hivatalos játékával kerülnek megrendezésre a futamok, ahol sokkal nagyobb hangsúlyt kap a gumitaktika és az idő előtt kieső játékosok élhetnek a Super Rally lehetőségével. Hétvégén indul a szezon, a DOBOZ Portugál Rally-val kezdődik a pontvadászat. Hosszú, elhúzódó tárgyalások miatt csak júniusban tud elindulni a www.duen.hu weboldal szervezésében zajló virtuális ralibajnokság ötödik szezonja,…

Bővebben

Turán Frigyes: Nehéz verseny után újra a dobogón!

Turán Frigyes és Zsiros Gábor szoros csatákat vívott a kétnapos Mecsek Rallye-n, amit a páros végül küzdelmes versenyzést követően a harmadik helyen zárt a Volkswagen Polo-val, így értékes pontokkal gazdagodott. “Szokták mondani, hogy minden jó, ha a vége jó. Persze lehetett volna egy kicsit jobb is, de a harmadik hellyel azért ki tudunk békülni, értékes pontokkal gazdagodtunk. Úgy érzem, megdolgoztunk ezért a pozícióért, ugyanis több gondunk is volt a verseny alatt. Volt olyan, amit magunknak okoztunk, és olyan is, ami váratlanul akadályozott minket. Sok apróság történt, ami hátráltatott abban, hogy…

Bővebben

Lemaradt a pont az i-ről – Német Motorsport

Az abszolút második helyről esett ki Német Gábor és Németh Gergely a hétvégi Mecsek Rali utolsó előtti szakaszán – egy kis hibáért fizettek nagy árat a győzelemért zajló csatában. A Diósgyőr Ralin aratott győzelem után kellő lendülettel vágott neki az Országos Rali Bajnokság harmadik futamának, a Mecsek Ralinak a Német Motorsport párosa: Német Gábor és Németh Gergely nem tűzött ki maga elé konkrét helyezésbeli célokat, de a megerősödő és kibővülő mezőnyben is szerette volna felvenni a kesztyűt a legjobbakkal. Ezt pedig meg is tették: már az első gyorsasági szakaszon a…

Bővebben