Újabb nagyágyú számára ért véget a 2025-ös Dakar Rali: azok után, hogy hétfőn a címvédő Carlos Sainz volt kénytelen feladni a viadalt, kedden Sebastien Loeb iratkozott fel a korai kiesők listájára. Loeb a keddi szakasz 12. kilométerénél bukott nagyot és bár a kilencszeres ralivilágbajnok folytatni tudta a versenyzést, a célba beérkezve az FIA technikai delegáltjai vizsgálatnak vetették alá a Dacia Sandridert, hogy a francia klasszis biztonságban tudja-e folytatni a versenyt.
Nos, a szervezők késő esti közleménye szerint az autó és annak bukócsöve túlságosan is megsérült a balesetben, így Loeb és navigátora, Fabian Lurquin nem folytathatja a Dakart. Ez azt is jelenti, hogy az 50 éves legenda kilencedik nekifutásra sem tudja megnyerni a legendás terepraliversenyt.