Loeb hibázott, kizárták a Dakarról

Újabb nagyágyú számára ért véget a 2025-ös Dakar Rali: azok után, hogy hétfőn a címvédő Carlos Sainz volt kénytelen feladni a viadalt, kedden Sebastien Loeb iratkozott fel a korai kiesők listájára. Loeb a keddi szakasz 12. kilométerénél bukott nagyot és bár a kilencszeres ralivilágbajnok folytatni tudta a versenyzést, a célba beérkezve az FIA technikai delegáltjai vizsgálatnak vetették alá a Dacia Sandridert, hogy a francia klasszis biztonságban tudja-e folytatni a versenyt. Nos, a szervezők késő esti közleménye szerint az autó és annak bukócsöve túlságosan is megsérült a balesetben, így Loeb és navigátora,…

Bővebben

Dakar 2025: Mi történt eddig?

A 48 órás szuperszakasz után érdemes áttekinteni, hogy hol is tart eddig az idei sivatagi száguldás, mi történt a különböző kategóriákban. Két szakaszon, és három versenynapon van túl a Dakar Rali mezőnye, a 48 órás szuperszakasz után pedig érdemes összegezni, hogy hol tartunk, illetve mi történt eddig. A szombati első etap a taktikázásról szólt, hiszen ennek végeredménye határozta meg a 48 órás Chrono Superstage rajtsorrendjét, és a tavalyi példa jól mutatta, hogy aki elöl rajtol, az esélytelen ilyen körülmények között. Ennek megfelelően a nagyágyúk mindegyike lassított és meg is állt,…

Bővebben