Többször is átélte azt ifj. Érdi Tibor, milyen Európa-bajnoki címet ünnepelni az ERC2-ben, most pedig az ERC Historicban is megtapasztalhatta ezt.
Ha jó példát kellene találni a fokozatos fejlődésre, akkor ifj. Érdi Tibor eredményeit érdemes felkutatni. Azok után, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2020-ban is Európa-bajnok lett az ERC2-ben, 2022-től a Historic géposztályra váltott, ahol rögtön bronzérmes lett. Tavaly ezt egy ezüsttel fejelte meg oldalán navigátorával, Kerék Istvánnal, idén pedig egy fordulatos idény végén Eb-győzelmet ünnepelhettek.
A trófeát azonban nem adták könnyen, a magas költségek okán kihagyták a szezonnyitót, majd Csehországban a gázpedálbovden szakadt el. Két mínusszal nyitottak, hogy aztán Spanyolországban újabb megpróbáltatás következzen: ekkor a kormányban tört el egy alkatrész, de még így is jó eredményt értek el, ennek ellenére megfordult a fejükben, hogy elengedik ezt a bajnokságot.
„A kormányban nem volt erőhatás, egyenes futása sem volt az autónak, de sikerült a korcsoport 3. helyére feljönnünk. Ha ott elengedjük a futamot, búcsúzhattunk volna a bajnoki címtől, de a hazai verseny következett, így nem volt kérdés, mi a cél” – mondta ifj. Érdi Tibor.
„A magyar futamra sokat készültünk, érinthetetlenek voltunk, és a siker nagy lökést adott. Enélkül egyszerűen nem lett volna értelme folytatnunk” – említette a Mecsek Ralin aratott győzelemmel kapcsolatban.
A jó formát pedig sikerült átmenteni a következő fordulóra, Ausztriában ismét győzni tudtak: „Álomszerű verseny volt, pedig az időjárás elsöpörte a fél szervizparkot. Hála az égnek a mi sátrunk megúszta a dolgot. Fölényesen nyertünk, így szükség volt a támogatók segítségére, hogy folytathassuk a bajnokságot. Szerencsére pozitívan álltak hozzá, így jöhetett a finn verseny, ahol reális esélyünk volt a dobogóra” – folytatta Érdi.
Itt azonban sajnos megszakadt a jó széria, autójuk már az első gyorsaságin megadta magát, majd kicsivel később az egyik oldalüveg is betört. Utóbbi problémán a riválisok nagylelkű segítségével gyorsan túlléptek, a tempójuk pedig kiváló volt: az utolsó gyorsasági előtt már az élen voltak, de a sebességváltó hibája miatt végül nem jutottak el a célig.
nnen még három forduló következett, Olaszországban kettő, Görögországban pedig egy verseny várt rájuk. Az Elba szigeten a 4. helyet csípték el, Sanremóban pedig felértek a dobogóra. Ez jó alapot jelentett az Akropolisz Ralira, ami viszont papíron nem feküdt a Ford Sierra Cosworthnek:
„Rettegtünk attól, hogyan fogja kibírni az autó. Készültünk is a technikai problémákra, de nem volt gond. A nyitónapot az élen zártuk, mégpedig egy éjszakai gyorsaságival. Minden szikla kétszer akkorának tűnt a sötétben, mint valójában, a lámpánk sem volt az igazi.”
A győzelemért nagy harc dúlt, a végén viszont inkább biztonságit autóztak, és megelégedtek a 2. hellyel, ez ugyanis Európa-bajnoki címet jelentett.
„Az első Eb-címemnek sem örültem ennyire. Az első persze különleges volt, de ebben most három kőkemény év benne volt. Úgy lettünk Európa-bajnokok, hogy a harmadik helytől jutottunk el idáig” – zárta gondolatait a sikeres pilóta.