A HUMDA Országos Rally Bajnokság ezévi utolsó futama többek között arról hivatott dönteni, hogy ki lesz idén az abszolút bajnok. Az esélyesek között olyan párosok szerepelnek, akiknek pályafutásuk során ez még nem adatott meg. Így hát bármi is történik, a sportág történelmi eseményének lehetnek részesei mindazok, akik ellátogatnak a pályák szélére.
A visszaszámlálás elkezdődött. Szinte pontosan egy hónap múlva október 25-27-ig tart a verseny, amelyen nagy valószínűséggel új bajnokot avathatunk majd. Jacsó Tibor, az Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM Zrt.) vezérigazgatója, az esemény főszervezője elmondta, gőzerővel készülnek a versenyre, a munka pedig szerencsére megfelelő ütemben zajlik. A program összeállt, amit rövidesen a szakmával, a versenyzőkkel és a szurkolókkal is ismertetni fognak. A gyorsasági szakaszok helyszíneit, a zárási pontokat is közzéteszik, hogy mindenki ennek megfelelően tudjon készülni erre a hétvégére. Hozzátette, hogy az eredetileg a versenynaptárban szereplő időpontot a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Rally Sport Bizottságának kérésére változtatták meg, és tolták el egy héttel. A főszervező abban bízik, hogy így is nagyon sok látogató tiszteletét teszi majd a ralin. Személyes tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a futamok évek múltán is megmaradnak az ember emlékezetében.
Az éves összetett szempontjából a legkedvezőbb helyzetben Csomós Miklós és Nagy Attila (Skoda Fabia R5 Rally2) várhatja az utolsó viadalt, de matematikai esélye még a Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Volkswagen Polo R5), a Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5) és Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia RS Rally2) kettősnek is van arra, hogy felérjen a csúcsra.
“Egy filmrendező sem írhatta volna meg jobban a forgatókönyvet. Az év utolsó futamán, hazai körülmények között szerezhetjük meg első közös bajnoki címünket. A lehetőség adott előttünk, mégsem érzem, hogy nagy nyomás lenne rajtunk” – jelenti ki a bajnoki táblázatot vezető Csomós Miklós.
“Ugyanúgy készülünk, mint a többi versenyre, a zempléni pályák mindig tetszettek, és azt sem feledjük, hogy ezen a környéken fanatikusan szeretik az autóversenyzést. Mindenképpen új bajnoka lesz a hazai ralinak, ami szerintem jót tesz a sportágnak. Matematikailag megnyugtató az előnyünk, de természetesen a szezonzárón bármi előfordulhat. Az biztos, hogy ezúttal nem fogunk ész nélkül neki rontani a pályáknak. Nem a futam megnyerése, hanem az éves elsőség elhódítása a legfontosabb. Ennek szellemében fogunk ralizni” – tette hozzá.
Ebben az esztendőben Csomós Miklós és Nagy Attila három győzelmet tudhat magáénak (Veszprém, Mecsek, Győr) a HUMDA Országos Bajnokságban, Velenczei Ádám (Székesfehérvár) és Német Gábor (Diósgyőr) pedig egy-egy győzelemmel büszkélkedhet. Az év utolsó bajnoki futamát tehát október utolsó hétvégéjén rendezik a Zemplénben, ahol kiderül, hogy 2024-ben ki lesz az esztendő legjobbja.