Tudják, hogy nagy fába vágják a fejszéjüket, de csak úgy érdemes versenyezni, ha az ember célokat tűz ki maga elé: az élmezőny szintje lebeg Német Gábor és Németh Gergely szeme előtt.
Két szezont teljesített eddig Rally2-es autóval Német Gábor és Németh Gergely, ebből szűk egyet közösen – a navigátor 2022-ben Vincze Ferenc mellett már volt magyar bajnoki második, a pilóta pedig eddigi mindkét szezonjában az abszolút negyedik helyen zárt az év végén.
Német Gábor, a Peugeot Kupa korábbi bajnoka két Rally4-es idény után, 2022-re váltott, és próbálta ki magát egy Skoda Fabia Rally2 Evóban, a fejlődés pedig azóta szinte töretlen. Az újoncként sikerként elkönyvelhető év végi negyedik hely után 2023-ban már jelentősen közelebb tudott autózni a magyar élmezőnyhöz, a Salgó Ralin Gergővel közösen megszerezték pályafutásuk első ORB-dobogóját, majd két negyedik helyet gyűjtöttek a szezon végén, és így ebben a pozícióban is zárták az idényt.
„Úgy érzem, hogy eddig fokozatosan tudtunk előrébb lépni, és pilótaként nagyon sokat tanultam ebben a két évben” – mondta Német Gábor.
„Azért még mindig érzek némi lemaradást a régi élmenőkkel szemben, 2023-ban is sok olyan pálya volt, ahol először jártam, és hiába írtunk fel jó itinert, vagy hiába diktálja azt vissza tökéletesen Gergő, amíg versenyautóval nem megyünk valahol, ahol a többiek már igen, addig nyilván hátrányban vagyunk” – tette hozzá a pilóta.
A cél ennek ellenére világos: szeretnének megérkezni a magyar bajnokság élmezőnyébe. Persze tudják, hogy ez nem könnyű, hiszen az utóbbi években ezt nem sokan mondhatják el magukról…
„Ha megnézzük a legszűkebb (tehát futamgyőzelmet arató, év végi dobogót jegyző, stb.) élmezőny alakulását, 2017-ben beléptek többen is, azóta viszont leginkább csak Csomós Mixi tudott megérkezni ebbe a körbe, más nem nagyon. Nagyon jó versenyzők próbálkoznak vele évek óta, de annyira gyors az élmezőny, és annyira nagy tapasztalattal rendelkezik már ezeken a pályákon, ezeken a versenyeken, hogy akár a Rally Hungaryn is láthattuk: még egy nemzetközi sztárnak is nehéz dolga van, ha tartani akarja a tempót. Mi most még nem tartunk ott, hogy győzelemről beszélhessünk, de a célunk az, hogy tovább csökkentsük a kilométerenkénti lemaradásunkat, és ha adódik rá lehetőségünk, akkor harcolhassunk ezekkel a nagyon gyors pilótákkal a dobogóért” – magyarázta Németh Gergely.
És hogy mi hiányzik ahhoz, hogy ezt a lépést sikerüljön megtenni?
„Én úgy gondolom, hogy talán a stabilitás és a kiegyensúlyozottság. Tavaly voltak már olyan szakaszeredményeink, amikor olyannyira közel tudtunk férkőzni az elejéhez, hogy második-harmadik időket autóztunk bizonyos pályákon (például Cereden vagy Tényőn), csak aztán mindig voltak olyan szakaszok, ahol vagy még csak tapogatóztunk, vagy nem tudtuk azt a tempót diktálni, ami szükséges lett volna. A versenyek végén így aztán mindig lemaradtunk, ezért 2024-ben az a cél, hogy kisebb legyen a hullámzás, és stabilabban tudjunk egy egész futamot abszolválni” – tűzte ki a célt Német Gábor.
Hogy idén milyen autóval és milyen csapattal áll rajthoz a Német – Németh kettős, az hamarosan kiderül!