Velenczei lehajrázta Turánt, megvan az első abszolút győzelme

Elképesztő utolsó szakasszal szerezte vissza a vezetést, és száguldott a győzelemig a Velenczei Ádám – Szőke Tamás páros a hétvégi Vértes Ralin. A skodások az első két szakasz megnyerése után egy időre átadták a vezetést a Turán Frigyes – Bagaméri László kettősnek, ám sötétedés után elképesztő gyorsaságit produkálva nyolc másodpercet adtak ellenfelüknek. Az utolsó métereken vették vissza a vezetést, ráadásul a power stage megnyeréséért járó pontokat is bezsebelték.

A szinte végig vezető Turán – Bagaméri párosnak be kellett érnie a második helyezéssel, a dobogó alsó fokára pedig Hadik András és Kertész Krisztián állhatott fel. A bajnokesélyesek közül a cím- és listavezető Vincze Ferenc – Igor Bacigál párosnak jött ki legkevésbé a lépés, ők a negyedik helyen zártak, így a meglévő előnyük elolvadt Velenczeiékkel szemben.

A verseny végeredménye ezen a linken elérhető. A Rali1 szezonja három hét múlva a Rally Hungaryn folytatódik, ami egyben ERC-futam is lesz.

 

Related posts