Lovász: Bizonyos versenyzők pályaautóznak a sok tréning miatt

Az LPWMSport közleménye:

A körgyors volt a kulcsa a versenynek

Az Országos Rallye Bajnokság 2020-as nyitóversenyét a Covid-19 vírus miatt idén júliusban rendezték Salgótarján környékén, ahol az LPWMSport versenyző párosa a Lovász Pál – Kürti Tamás egység az abszolút 14. helyet szerezte meg. A versenyen egyébként 26 R5-ös versenyautó indult, ami európai viszonylatban is nagyon erősnek számít.

A verseny két klasszikus gyorsasági szakasza mellé a rendező beépítette a programba a szorospataki gyorsot, amire a régen rallyra járók még emlékezhetnek. Ez a klasszikus pálya tartalmazott mindent, volt macskakő, térkő és murva is és hogy ez ne legyen egyszerű az időjárás is megáldotta egy kis esővel. Aki itt defektet kapott, vagy kalandozott annak az egész versenye elment.

„A körgyors volt a kulcsa a versenynek” – kezdte az értékelést Lovász Pál, majd hozzátette. „A Bátonyterenye – Mátraalmás szakaszon könnyen utol lehetett érni valakit, ahogyan a defekt veszély is benne volt a pakliban. Nekünk mindkettő összejött és volt, hogy egy szakaszon belül több autót is utolértünk. Ezek a tényezők erősen megpecsételték a versenyünket és hiába voltak a másik két szakaszon jó részeredményeink ez már nem segített rajtunk. Többször utolértük az előttünk rajtolót és egy ilyen pályán, ahol kanyarból kanyarba mész, egy R5-ös autóban ülve nem sűrűn nézel hátra, ami nagyon megnehezítette az előzést.”

A csapat egy nagyon jól felkészített versenyautót vitt Nógrádba a fiúknak, ami a verseny végéig tökéletesen működött.

„Kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt, hiszen tökéletes autót kaptam a csapattól. Úgy érzem, hogy befértünk volna a top tízbe. Az is csalódás számomra, hogy nem egyforma feltételekkel megyünk. Nem jó ez így, hogy bizonyos versenyzők szinte pályaautóznak, mert fejből meg van nekik minden a sok tréning miatt. Ezzel hatalmas előnyhöz jutnak sokan és ezen változtatni kell a következő versenyig” – zárta a beszélgetést Lovász Pál.

A folytatásban a Miskolc Rallye következik, amiről jó emlékeik vannak a korábbi évekről. Partnereink: B Euro Car Kft. – BCTC – BUS-CAR-TRUCK CENTER Kft. – ISUZU BUS HUNGARY Kft. – KF Mini Bus Kft., EXPERT Lajta, HUNNOID, Kaláka Pincészet.

Related posts