Africa Eco Race: Kovácsék az autós-kamionos értékelés élén

szerző: Qualisport Racing Ilyen sem volt még: a Qualisport Racing kamionos egysége tizedszer vesz részt az Africa Eco Race-en, ahol a futam második szakasza után nem csak a saját kategóriájukban, hanem most első ízben az autós-kamionos abszolút értékelésben is az élre álltak. A 2020-as Africa Eco Race második versenynapján 330 kilométer várt a mezőnyre Tarda és Mhamid között, marokkói terepen. Az éjjeli órákban repkedtek a mínuszok a táborban, de a Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László alkotta dunaszentbenedeki triót nem viselte meg a fagyos idő. Sőt, inkább élénkítette, ami…

Bővebben

Dakar: Négy nap alatt négy szakaszgyőztes, Alonso 13. helyen

Peterhansel nyerte a szerdai napot, de Sainz továbbra is az élen. A motoros mezőnyben négyen váltották egymást az első helyen a Dakar eddigi leghosszabb szakaszán. Folytatódott a Mini-uralom a Dakar negyedik napján: a Neom és Al-Ula közti szakaszon Zala, Terranova és Sainz után a 13-szoros nyertes Stephane Peterhansel húzta be a részsikert. A francia egyet kivéve minden mérőponton leggyorsabb volt, így két és fél percet adott Nasser Al-Attiyah-nak és hetet Carlos Sainznak. Az összetettben a sorrend épp fordított hármuk közt: Sainz 3 perces előnnyel vezet Al-Attiyah előtt, Peterhansel a harmadik…

Bővebben

Sainz átvette a vezetést a Dakaron

Újabb nap, újabb Mini az élen: a 2020-as Dakar Ralit eddig a brit márka autói uralják, Vaidotas Zala és Orlando Terranova után a keddi, 427 kilométeres szakaszt Carlos Sainz nyerte az autósok közül. Előnye a nap végén több mint három, összesítve pedig öt perc a bajnok Nasser Al-Atiyah előtt. A hétfői menet nyertese, Terranova lett a harmadik, aki 13 percet veszített a vezető minissel szemben. A tegnapi balesetből felállt Fernando Alonso ma az ötödik leggyorsabb időt autózta, Sainztól mindössze hat perccel volt lassabb. Kár, mert több mint kétórás hátrányban van.…

Bővebben

Dakar: Kettős Mini-vezetés két nap után, Alonso órákat vesztett

Az első szakasz tudatosan visszafogott teljesítménye után a másodikon így is bajba került az idei Dakaron Fernando Alonso: a kétszeres F1-es világbajnok ezúttal jó tempót diktált, közel járt az élmezőnyhöz, ám nekiment egy sziklának, ami után megsérült a Toyota futóműve. A meghibásodás miatt több mint két órát (!) veszített a spanyol, akinek így a jó szereplésre való esélye már elszállt, igaz, a versenyből nem esett ki, tovább tudott menni. A mai szakaszon egyébként a helyi Yazeed Al Rahji kezdett a legjobban és sokáig simán vezetett (volt hatperces fórban is), ám…

Bővebben

Kris Meeke is indulhat a Dakaron

A Toyotától elküldték az előző szezon végén Kris Meeke-et, 2020-ra nincs ülése, úgyhogy a borzalmasan gyors, de nem túl megbízható brit versenyző WRC-s pályafutása alighanem véget ért – több emlékezetes győzelemmel, de végső siker nélkül. A 40 éves pilóta közeli kapcsolatban van olyan Dakar-menőkkel, mint Cyril Despres, Sam Sunderland, vagy Adrien Van Beveren, utóbbiakkal néha ki is megy motorozni szabadidejében, most pedig ott is van az idei Dakaron, méghozzá Depres tartalék navigátoraként. Meeke nem tagadja, hogy szívesen részt venne később maga is a futamon, bevallotta, hogy régóta követi ezt az…

Bővebben

Dakar: Meglepetéssel indult a futam

Az autósok között a litván Vaidotas Zala nyerte meg a vasárnapi nyitó etapot a Dakar ralin, megelőzve minis márkatársait, Stephane Peterhanselt és Carlos Sainzot, illetve a sokáig vezető toyotás Nasser Al-Attiyahot. Fernando Alonso 11. helyezéssel indította dakaros karrierjét. Egy 319 kilométeres szakasszal vette kezdetét az idei Dakar az autós mezőny számára, méghozzá rögtön egy jókora meglepetéssel: az Agrorodeo négykerékhajtású Minijével a litván Vaidotas Zala lett a leggyorsabb, méghozzá teljesen váratlanul. Ugyan a szakasz nagy részében a toyotás Nasser Al-Attiyah volt elöl, de aztán három defektet is összeszedett, úgyhogy bő öt…

Bővebben

Alonso: Nem akarok hülye hiba miatt kiesni

A kétszeres F1-es világbajnok óriási kihívásra készül: vasárnap kezdődik az idei Dakar, ahol most először ő is rajthoz áll. Nagy elvárásai nincsenek, csak szeretne beérni a célba. Vasárnap kezdődik az idei Dakar Rali Szaúd-Arábiában, a sivatagi eseményen pedig ezúttal Fernando Alonso is részt vesz. Az autósport újkori polihisztora két F1-es világbajnoki címmel, WEC világbajnoki címmel és Le Mans-győzelemmel a zsebében érkezik meg a tereprali világába úgy, hogy az Indy500-on egyszer már bizonyított – ebben a szakágban viszont nem számít azonnali sikerekre. “Tudjuk, hogy négy résztvevőből csak egy ér célba a…

Bővebben

Lencséék jól érezték magukat

szerző: Sári Péter Az abszolút nyolcadik helyen zárta a Szilveszter Rallye-t a Speed Technika párosa, a Lencse Zoltán – dr. Kovács Annamária duó, akik a hétvégén a három új beállítást próbáltak ki. Egy rövidke teszttel kezdődött a csapat 2019-es utolsó versenye, ahol már fejben a következő évre készültek. Az autó futóművét próbálták hangolni Zoli vezetési stílusához. „A hétvégén állítgattuk a kocsit és kerestük a legjobb beállítást, így minden körben más volt a setup. A verseny a buliról és a nézők szórakoztatásáról is szól, de ennek ellenére azért figyeltük a stoppert…

Bővebben

Tanak: Pozitívan csalódtam a Hyundaiban

Új csapattal próbálja megvédeni 2019-es világbajnoki címét Ott Tanak, hiszen immár a Hyundaijal készül a Monte-Carlo Ralira és a 2020-as szezonra. Az első benyomásai abszolút pozitívak. “Rendkívül szenvedélyesnek és koncentráltnak találom a csapatot, egyértelmű, hogy egyformán éhesek vagyunk a sikerre. Már tényleg nagyon várom a szezonrajtot Monte-Carlóban” – mondta eddigi tapasztalatairól a világbajnok a csapat közleményében. “Múlt hónapban kezdtük a teszteket és azonnal belevágtunk a munkába, rögtön fejest ugrottunk bele. Mindenki maximálisan támogat minket, bár még mindig sok csapattagot kell megismernem, de ez normális ebben a helyzetben” – folytatta Tanak.…

Bővebben