Tragédia: Haláleset a Dakaron

Szomorú hír érkezett Szaúd-Arábiából a Dakar Rali második hetének kezdetén. A verseny korábbi második helyezettje, a veterán Paulo Goncalves baleset következtében elhunyt. A beszámolók szerint a 13. Dakarját az indiai Hero márkával teljesítő motoros a Rijádból induló vasárnapi szakasz 276. kilométerénél szenvedett balesetet helyi idő szerint 10:18-kor. A portugál motorosért mentőhelikopter érkezett, amelynek személyzete eszméletlen állapotban, szívleállással talált rá. A versenyzőt Layla kórházába szállították, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta. Goncalves 2006-ban indult először a Dakaron, melynek azóta állandó résztvevője volt. Négyszer végzett a legjobb tíz között, beleértve a…

Bővebben

Qualisport: Marokkó letudva, jöhet a pihenőnap!

szerző: Qualisport „Mintha autópályán száguldottunk volna!” Ezekkel a szavakkal pattant ki az Africa Eco Race ötödik szelektív szakaszának céljában a Scania versenykamionból Kovács Miklós, a Qualisport Racing pilótája, akinek nem tetszett a pihenőnap előtti utolsó penzum, ennek ellenére semmilyen oka nincs a szégyenkezésre az eredmény miatt. Kovácsnak és két társának, Ács László fedélzeti szerelőnek és Czeglédi Péter navigátornak defektek keserítették az életét a negyedik szakaszon, ám dicséretes teljesítményt nyújtva megőrizték az autós-kamionos összevont értékelés 2. helyét az ötödik, egyben utolsó marokkói versenynapra. Ekkor Smara és Dakhla között 473 kilométernyi mért…

Bővebben

Új autóval búcsúztatták a szezont László Istvánék

Az Inter Europe Team csapatvezetője, László István Holló Barnával az oldalán rajthoz állt a Szilveszter Ralin és hogy ne csak egy spontán év végi levezetés legyen a hungaroringi hétvége, átültek egy Mitsubishi Lancer Evo9-esbe. Egy teljesen új autóval láthattunk a Szilveszter Ralin. Hogyan jött a gondolat, hogy lecserélitek a hűséges Hondát? Régi álmom volt, hogy kiprobáljak egy ilyen autót, ami most a partnereink és a barátom, Bihari Peti segitségével a Szilveszter Rallyn megvalósult. Mennyiben más autó az EVO9, mint ezelőtt bármelyik típus, amit vezettél? Eddigi versenyautóim mind elsőkerék-hajtásúak voltak, ezért…

Bővebben

Dakar: Peterhansel nyert, Sainz előnye nőtt

Sorozatban negyedik szakaszgyőzelmét ünnepelheti a Mini a 2020-as Dakar Ralin. Stephane Peterhansel 81 másodperccel ment jobb időt a pénteki, homokdűnékkel teli 477 kilométeres szakaszon, mint az éllovas Carlos Sainz, akinek ma a második hely jutott. Őket a legjobb toyotásként Nasser Al-Attiyah sokáig egyperces hátránnyal követte, amely a szakasz végére háromra nőtt. Fernando Alonso a szakasz jó részében az élmenők tempóját autózta, ám a végén hibázott, így nyolc percet kapott. Élete első Dakarját vélhetően nem sikerül befejeznie a 23. helyen álló Edvinas Juskauskasnak, akinek a 243. kilométeren kigyulladt a Toyotája. Az…

Bővebben

Qualisport: Sporttársi segítségnyújtás után is remek az eredmény

szerző: Mészáros Sándor Sportszerűségből jelesre vizsgázott és az Africa Eco Race teljes mezőnyének elismerését is kivívta a Qualisport Racing, miután a Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő alkotta trió a viadal 3. szelektív szakaszán, Mhamid és Assa között egy dűnés szakaszon megállt és kihúzta a homokban ragadt belga Igor Bouwens Ivecóját. Ezzel önfeláldozó húzást hajtottak végre! Hogy miért? A dunaszentbenedeki alakulat a második nap után – a verseny történetében először – kamionos alakulatként élre állt az autós-kamionos összesítésben, a sporttársi segítség után azonban visszacsúsztak az…

Bővebben

Meeke: Szerintem a WRC-pályafutásomnak vége

Reálisan látja a helyzetet a Citroen után a Toyotától is kitett brit pilóta: érzi, hogy ennyi idősen már nem fog teljes szezont futni a világbajnokságon. Kicsit sajnálja, de most már olyan dolgokkal foglalkozik, amik szintén érdeklik és elérhetők számára. “Szerintem már nem lehetséges, hogy valaha is teljes WRC-szezont fussak. Negyven éves korban az ember tudja, hogy megváltohatnak a dolgok. Még mindig beszélek a Toyotával az együttműködésről, tesztekről, meglátjuk. Semmit sem zárok ki” – idézi Meeke-et az Autosport. “Szerettem volna folytatni, de a helyzet így alakult, most ez van. Reális vagyok,…

Bővebben

Óriási motorfejlesztéssel támad az M-Sport

Az idei szezonban egyértelműen a harmadik erő szerepét töltheti be az M-Sport a rali-vb-n, hiszen a Hyundai és a Toyota sokkal több pénzből, sokkal komolyabb háttérrel versenyezhet, az pedig már önmagában hatalmas előny a két gyártónak, hogy náluk vannak a legjobb pilóták – Elfyn Evanst például éppen az M-Sporttól csábították el Tommi Makinenék. Malcolm Wilson csapata ezzel együtt nem adja fel és bár a két riválissal ellentétben ők nem tudnak minden futamon három pilótát indítani, de egy jelentős fejlesztésük miatt úgy érzik, hogy bizonyos versenyeken harcban lehetnek a győzelemért. “A…

Bővebben

Dakar: Sainz és Price az első duplázó

A Mini spanyolja és a KTM ausztrálja váltak az első kétszeres szakaszgyőztesekké autóban és motoron. Az élen nincs változás, Fernando Alonsónak újabb erős napja volt az Arab-sivatagban az ötödik napon. A Mini ötből öt részsikernél tart és megvan a 2020-as Dakar első duplázója az autó kategóriában: az Al-Ula és Ha’il közti napot az abszolút éllovas, Carlos Sainz nyerte. Mögötte – szintén az összetettnek megfelelően – Nasser Al-Attiyah és a defektet kapó Stephane Peterhansel következett a 353 kilométeres gyorsaságin. Fernando Alonso újabb erős szakaszt zárt és a hetedik idővel ért célba,…

Bővebben