Petter Solberg fia is ott lesz a 2020-as WRC-szezonnyitón, méghozzá egy Volkswagen Polo R5-tel – ugyanazzal, amellyel idén Walesben megejtette rali-vb-s debütálását. Igaz, nagy elvárásai az idény egyik legnehezebb futamán nincsenek.
“Nagyon izgalmas, hogy ott lehetek Monte-Carlóban, de ez a futam abszolút a tapasztalatszerzésről fog szólni. Édesapám történeteiből tudom, hogy ez az egyik legnehezebb verseny a világon, sőt, amikor az időjárás olyan, akkor a legnehezebb tud lenni” – idézi a 18 éves tehetség szavait a WRC.com.
“Tanulni akarok, hiszen nem sokat mentem eddig aszfaltra beállított autóval, úgyhogy ez egy lehetőség számomra, hogy jobban megértsem a dolgokat erről az oldalról. Ami a folytatást illeti, még nem tudok mit mondani: beszélünk több csapattal is jelenleg, majd talán a Monte után többet fogunk tudni” – tette hozzá Solberg.
Egy nagy célja azért van: rajthoz állni a Svéd Ralin: “Úgy nőttem fel, hogy édesapámat néztem, amint azon a futamon versenyez, amely nagyon közel van az otthonunkhoz. A tavalyi év kemény volt, megnyertem a Sarma Ralit Lettországban és sok srác onnan egyenesen ment tovább a Svéd Ralira, borzasztóan akartam én is. Svédország abszolút prioritás számomra, hiszen nagyon közel van hozzánk, a Torsbyban lévő otthonunkhoz. Szeretnénk R5-ös autóval menni a WRC2-ben, vagy a WRC3-ban, szóval annyi futamon akarok rajthoz állni, amennyin csak lehetséges.”