Oliver Solberg elsőre megbukott a vizsgán

Petter Solberg fia nemrég töltötte be a 18. életévét és ahhoz, hogy elindulhasson élete első WRC-futamán, a hétvégén Wales Ralin, le kellett vizsgáznia utcai autóvezetésből Nagy-Britanniában – mivel az idő szorította, nem nagyon lehetett húzni, így a 18. születésnapját a szobájában, tanulással és készüléssel töltötte. Másnap elment vizsgázni, azonban mint bevallotta, annyira ideges volt, hogy elszúrta a tesztet és megbukott – saját bevallása szerint egy világ omlott össze benne, arra gondolt, hogy most mi lesz, nem állhat rajthoz Walesben, pedig sok időt, pénzt és munkát tettek bele, ráadásul édesapja számára is nagyon fontos lenne az esemény.

Azonban sikerült rendeznie a gondolatait, hazament, még egyszer felkészült és újra elment vizsgázni – ezúttal már sikerült neki, így óriási kő esett le a szívéről, indulhat a futamon. Azon a futamon, amely igazi családi esemény lesz a Solberg család számára: Petter az utolsó, Oliver az első WRC-versenyén áll rajthoz, mindketten ugyanabban a kategóriában, ugyanolyan autóval (VW Polo R5) veszik fel a kesztyűt és Petter testvére, Henning is ott lesz a mezőnyben, ugyanabban a kategóriában, egy R5-ös Skodával.

Related posts