Bútorék magabiztosan nyerték a Veszprém Ralit

Bútor Róbert és Tagai Róbert eddig még nem tudtak nyerni Veszprémben – most ez is megszakadt, miután ők végeztek az élen a Veszprém ralin, ráadásul rendkívül magabiztos teljesítménnyel.

Annak ellenére, hogy Bútorék egy ideje már nem teljes szezonos résztvevői a magyar ralibajnokságnak, a kihagyás, mintha ott sem lenne, gyakorlatilag meg sem látszott rajta és navigátorán. A páros már rögtön a legelső gyorsasági szakaszon a leggyorsabbnak bizonyult, innentől pedig, ha már az élre álltak, nem is engedték át azt a pozíciót senkinek, majd megnyerték a viadalt.

Bútorék egyébként a kilencből négy gyorson is a leggyorsabbnak bizonyultak, így nem meglepő, hogy végül majdnem 20 másodperccel nyertek.

Ennél nagyobb csata zajlott a második helyért, amelyet végül Hadik András és Kertész Krisztián kaparintott meg, igaz, köszönhetően annak is, hogy a mögöttük záró Balogh-Holczer párosnak egy defekttel is meg kellett küzdenie.

Turánék végül leszorultak a dobogóról, ők folyamatosan kisebb-nagyobb műszaki gondokkal küzdöttek, és csak a végén leeső esőben találtak némileg magukra. Hátrányuk a rali végeztével 40 másodperc volt a negyedik helyen.

A bajnokság eddigi első három futamát megnyerő Vincze Ferenc a második gyorsaságin defektet kapott és nem tudták időben megoldani a problémát, mert már a felni is jelentősen sérült, úgyhogy ezúttal fel kellett adniuk a versenyt, nem szereztek pontot.

Az összetett végeredménye:

1. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) 1:02:46,6

2. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) +17,5

3. Balogh János, Holczer Dániel (Ford Fiesta R5) +24,4

4. Turán Frigyes, Bagaméri László (Ford Fiesta R5) +40,9

5. Velenczei Ádám, Zsiros Gábor (Citroen C3 R5) +54,2

6. Osváth Péter, Papp Tamás (Skoda Fabia R5) +1:04:13,5

Related posts