2013-tól kezdődően visszatekinthetünk a jelenlegi magyar listavezető pályafutására:
BővebbenHónap: 2019 június
A Toyota is bajban, bárki nyerhet Portugáliában
Szombat délelőtt még úgy nézett ki, hogy Jari-Matti Latvala állhat az élre a Portugál Ralin, délután azonban már fel kellett adnia a viadalt, miután autóján egy lengéscsillapító teljesen tönkrement. Eleinte emiatt csak kilenc másodpercet vesztett, később azonban romlott autója állapota, így, hogy épségben megőrizzék a Toyotát, a finn feladta a viadalt. Márkatársa, Ott Tanak saját elmondása szerint is hasonlót érzett autóján, végül azonban épségben be tudta hozni a másik Toyotát, igaz, előnye mindössze négy és fél másodperc a harmadik toyotással, Kris Meeke-kel szemben. Thierry Neuville eleinte csak kevéssel volt Sebastien…
BővebbenElmarad a gyulai terepralifutam
szerző: B. Molnár László A súlyos vízügyi helyzet miatt a rendezésben szerepet vállaló települések javaslatára egy őszi időpontra halasztották a Gyulán megrendezendő Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság viadalát. Sajnos rossz hírt kell közölnünk a terep-rallye szerelmeseivel. A rendkívül csapadékos időjárás okozta körülményekre tekintettel nem lesz megtartva június 7-9 között a gyulai SKUBA Cross-Country verseny. A Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság viadalát azonban nem törölték az idei versenynaptárból, ősszel mindenképpen megrendezik azt az eredeti helyszíneken. Ahogy a Közép-Európai Zóna Bajnokság és…
Bővebben