Ogier mindent vitt Mexikóban

A vasárnap már a gumispórolásról és a power stage-re való felkészülésről szólt a Mexikó Ralin, az összetett értékelést tekintve csak a második-harmadik hely sorsa volt kérdéses, de az se sokáig – Ott Tanak viszonylag simán átugrotta Elfyn Evanst, míg a többiek csak arra figyeltek, hogy elég jó állapotban maradjanak az abroncsok a záró szakaszra. Jari-Matti Latvalának mégsem jött be a terve, az előző szakasz legvégén hibázott, a Yaris pedig megsérült, úgyhogy nem tudta komolyabb versenytempóban teljesíteni a gyorsaságit. Ráadásul ezzel és a büntetésekkel az összetettben is bukott pozíciót, illetve pontot……

Bővebben

WRC: Ogier az élen egy érdekes eset után

Izgalmasan alakult a Mexikó Rali második napja, reggel ugyanis rögtön megállapított időt kellett adni Sebastian Ogier-nek. A citroenes Esapekka Lappi kicsúszott, majd az autója félig-meddig az úton volt, úgyhogy Ogier-nek le kellett emiatt lassítania – ebben csak az az érdekes, hogy Kris Meeke és Elfyn Evans már átment a szakaszon úgy, hogy ott volt Lappi autója. Végül mégis csak Lappi csapattársa, Ogier kapott megállapított időt a balesetre és a biztonságra hivatkozva, mégpedig úgy, hogy már korábban összeszedett egy defektet, úgyhogy bár itt elvesztette az első helyét, összességében mégsem járt rosszul,…

Bővebben

Korda Racing: Nem várt véget ért a Kumrovec Rali

Betegség vetett véget Várkonyi Szabolcs és Makai Gergely idei első versenyének, a Korda Racing Skoda Fabia R5-ös versenyautójának pilótája a Kumrovec Rally hajrájában kényszerült meghozni a döntést, hogy feladja a versenyt. Pedig a páros nagy izgalommal várta a horvátországi Kumrovec Rally rajtját, hiszen a hosszú téli szünet után felfokozott hangulatban várták, hogy versenybe szálljanak a Korda Racing legfrissebb fejlesztésekkel ellátott Skoda Fabia R5 versenyautójával. A vírusos fertőzés tünetei már a verseny első, pénteki napján, a hivatalos teszten jelentkeztek, a szombati nyitónapot még teljesíteni tudták, a páros az abszolút ötödik helyen…

Bővebben

Mexikó: Ogier vezet, szörnyű nap a Hyundainál

Már az első “igazi” gyorsaságin elkezdődött a rémálom a Hyundai számára a Mexikó Ralin, Thierry Neuville ugyanis összeszedett egy defektet, így azonnal hátrányba került – a belga pilóta szerint Ott Tanak forgatott ki elé egy sziklát, amit nem tudott már elkerülni. Ezzel együtt a legjobb három között két i20 WRC is ott volt egy ideig, Andreas Mikkelsen vezetett, a szezont megkezdő Dani Sordo pedig a harmadik helyen állt, ám a délutáni körben mindketten kiestek, ráadásul mindketten technikai hiba miatt: Mikkelsen problémájára nem is derült igazából fény, Sordo pedig etapon állt…

Bővebben