Kazár Miklós úgy érzi, az utóbbi két évben helyben járt, az idén azonban mintha megváltozott volna valami – elindult újra előre. Ez köszönhető az új Skodának (így utólag kicsit bánja a fordos éveket), s annak, hogy navigátorával, Tóth Zsolttal remekül tudnak együtt dolgozni – a versenyeken általában végig fülig ér a szájuk.
Nehéz volt megszokni a Skodát?
A jót könnyű megszokni. Így utólag azt mondom, a Ford túlságosan puha volt az én stílusomhoz, a Skoda sokkal gokartosabb, közelebb áll hozzám. Tudom, kicsit késői a megállapítás, de talán elpazaroltam az elmúlt néhány évet a Forddal – őszintén szólva kicsit megbántam. De most már előre kell nézni, mert a Nyíregyháza ralin nagyon sok múlik majd.
Nyíregyháza, pontosabban Zemplén egy kicsit a szíve csücske, igaz?
Olyan helyek vannak a Zemplénben, hogy az valami mese, az ember csak ámul és bámul. Nekem a Füzéri vár az egyik nagy kedvencem, és akárkit elvittem oda, leesett az álla. Pedig ez is Magyarország. Aztán ott van a Zempléni Kalandpark, ahol drótkötélpályán átcsúszhatsz az egyik hegyről a másikra, a bobpályáról nem is beszélve. Szóval van itt látnivaló bőven.
És szerencsére újra lesz verseny is.
Már alig várom! Megmondom őszintén, a zempléni pályákon megtartott 2015-ös Miskolc rali életem versenye volt, mert tizenkilenc nappal azután, hogy gyakorlatilag kettétört a kezem, nyertem szakaszt Erdőbényén és az Abaújvár-Kéked-Hollóháza pályán is. Tudja, vannak olyan versenyek, amelyekre nem emlékszel már annyira, de ez bennem maradt.
Talán mert egy kicsit hazai pálya is, nem igaz?
De. A Bükk meg a Zemplén nem ér össze, de nagyon hasonlít egymáshoz. Otthon is ilyen erdőkben szoktam biciklizni.
S mire számít ezeken a pályákon versenykörülmények között?
Az utóbbi két évben kicsit helyben jártunk, vagy inkább visszafelé mentünk. De most úgy érzem, megint haladunk előre, Veszprémben nyerni tudtunk, s legutóbb is, ez a három másodperc százötven kilométer után… Nos, ezt azért nem nevezném soknak. Nekem már az is boldogság, hogy újra versenyben vagyunk, s tudjuk tartani a tempót ezekkel a lelkes, s néha talán túlságosan is bevállalós fiatalokkal. S hogy mivel lennék elégedett? Aki autóversenyzőnek áll, exhibicionista, s nyilván csak a legjobb eredménnyel elégszik meg. Megmondom őszintén, kicsit csodálkozom, hogy matematikailag még van esélyünk a bajnoki címre, de ez a helyzet. Meg az is, hogy Nyíregyházán ötven pontot lehet szerezni, ami nagyon sok, s megkavarhatja a sorokat.
Főleg, hogy tizedmásodpercekre menő különbségek vannak a versenyzők között az egyes szakaszokon. Nem elképesztő?
De igen. Versenyeztem már akkor is, amikor még nem is mértek tizedeket a raliban, most meg tizedekre menő adok-kapok zajlik a pályákon, ezért hihetetlenül komolyan kell venni az összes szakaszt. Itt már nem babra megy a játék. Szóval tény, hogy mi nagyon jól érezzük magunkat a kocsiban, rengeteget röhögünk, de a rajt előtt négy-öt perccel már elcsendesedünk, mert tudjuk, hogy itt nagyon észnél kell lenni. És bevallom, figyeljük az ellenfeleket, nyitott szemmel járunk, próbálunk a lehető legjobban taktikázni. Nem mintha ők nem figyelnének minket… Ez is a rali része.
Ha kívánhatna valamit a nyíregyházi hétvégére, mi lenne az?
Hogy ne az extrém időjárás döntse el, hogy ki lesz a bajnok, hogy bírja még ki a jó idő addig, amíg befejeződik a bajnokság, hogy azonos körülmények között mérkőzhessünk, ne az döntsön, hogy valaki előtt leesik az eső, netán a hó.
forrás és fotó: nyiregyhazarally.hu
