Az Akropolisz Rali után ismét befért a legjobb három közé a magyar bajnok Cipruson is.
Drámai véget ért a ciprusi ERC-futam és ebből a Herczig-Ferencz páros is jól jött ki. A szombat esti ötödik helyét tartotta a magyar kettős az első körben, majd az addig vezető Nordgren problémáit kihasználva sikerült feljönnie a negyedik pozícióba, méghozzá úgy, hogy már csak a célba érésre kellett figyelnie: előtte és mögötte is jó egy perces távolságokban voltak a többiek.
Az utolsó szakasz azonban meghozta a fordulatot: előtte egy gyorsaságit már töröltek, majd az utolsó pályán elszabadult a defektcunami. Ebből Herczigék sem maradtak ki, de rosszabbul járt a győzelemért hajtó Al-Attiyah, aki bő két percet veszített és a magyarok mögé csúszott a tabellán, Herczigék pedig a defekttel együtt nem hogy hátrébb estek volna, de felléptek a harmadik helyre – a győzelmet a helyiek sztárja, a szintén defektet kapó Galatariotis szerezte meg 0,6 másodperces előnnyel Magalhaes előtt, míg Norbiék az abszolút harmadik pozícióban zártak.
Parádés magyar siker, ráadásul Botka Dávid és Mesterházi Márk is remeket, ők a hetedik helyen értek célba, nagy csatában győzték le a német von Thurnt és nem sokkal maradtak le a cseh Stajftól.
Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!
fotó: MOL Racing Team