Interjú: Egy fa vetett véget Hadikék versenyének Szombathelyen

Nem volt szerencséje az ISEUM Ralin az első két futam győztes párosának, Hadik Andrásnak és Igor Bacigálnak, ezúttal az abszolút második helyről estek ki a Ford Fiestával.

Amilyen jól kezdte a szezont Hadik András és Igor Bacigál, olyan rosszul folytatódott számukra az idény Szombathelyen, ugyanis nem látták meg a célt az ISEUM Ralin. A szombati napot még a második helyen zárta a páros minimális hátránnyal Turán Frigyesék mögött, ám a vasárnapi első gyorsaságin túlcsúsztak egy kanyarban, és egy fa megálljt parancsolt számukra.

„Szerencsére mi jól vagyunk, és az autó is hellyel-közzel egyben van. Lehetne kisebb baja is persze, de lehetne nagyobb is, igazából annyira nem vészes” – reagált érdeklődésünkre Hadik András. „Egy lassú, derékszögű kanyarban történt, amely nagyon saras volt és nagyon csúszott is. Kicsit túlcsúsztam, kijöttem a nyomból és a kanyar végén nekimentünk egy fának, ami kiszakította az autó alól a futóművet, így nem tudtuk folytatni a versenyt.”

A kiesés nem biztos, hogy sokba kerül, hiszen lehet mínuszolni az idei szezonban, az egri és a miskolci győzelmek pedig nagyon sokat érnek Hadikék számára – egyelőre nem számolgatnak, csak a következő versenyre koncentrálnak, főleg úgy, hogy tavaly nyerni tudtak Fehérváron.

„Ilyenkor jó, hogy jól kezdtük a bajnokságot, de igazából korai még szerintem számolgatni, mindig csak a következő versennyel kell foglalkozni, aztán majd kialakul valami a végére. Nagyon közel van a Fehérvár Rali, már most azon dolgozunk, hogy arra minél jobban fel tudjunk készülni, minél jobban tudjunk szerepelni. Vegyes futam lesz, vannak szűk ralipályák, és vannak olyanok is, amelyek kevésbé fekszenek nekem, de összességében jó verseny lesz. Természetesen megpróbálunk nyerni” – tekintett előre a pilóta.

Related posts