A négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós sohasem titkolta, hogy a hazai versenye, a Miskolc Rali jelenti számára a legtöbbet. Tavaly szerényebb képességű autójával is harcban volt a dobogós helyekért, ám végül az előjövő technikai gondok miatt meg kellett elégednie az abszolút ötödik hellyel.
Kazár nem is kertelt, amikor az idei verseny előtt kimondta, hogy ezúttal nem elégszik meg ennyivel, ám most sem jött össze számára az erős szereplés, hiszen már a befutóig sem jutottak el új navigátorával, Tóth Zsolttal.
„Sokat készültünk a versenyre, nagy várakozással tekintettünk a hazai fordulónk elébe. Hétfőn már teszteltünk, ám meg kellett szakítanunk, mert problémák léptek fel a hajtásban, de aztán szerdán újrakezdtük” – kezdte beszámolóját a Pro Racers pilótája. „A prológot tavalyhoz hasonlóan idén is megnyertük, de sajnos aztán ismét kezdett előjönni a hajtásprobléma. Az ötödik gyorsaságiig versenyben voltunk, a hatodikon azonban hibáztunk és az árokba csúsztunk. Az autó nagyon összetört, így nem tudtuk folytatni.”
A csapatra most az R5-ös Skoda Fabia javítási munkálatai várnak, de Kazárék úgy terveznek, hogy a május végén megrendezendő Szombathely Ralin újra megpróbálják egyenesbe hozni szezonjukat. „A két mínuszolás miatt még nem szálltak el az esélyek, továbbra is lelkesek vagyunk” – bizakodott a versenyző, aki a szezonnyitó Eger Ralin harmadikként ért célba.