A nagyszerűen sikerült RallyLegend óta csak a Szilveszter Ralin állt rajthoz a Hodosi–Holló páros, természetesen a jól ismert Ladát terelgetve, a közönség szórakoztatását előtérbe helyezve. Az azóta eltelt hosszú hónapokat figyelembe véve a páros így már meglehetősen „kiéhezve” érkezett Miskolcra, de csak félig kapták meg azt, amiért mentek.
„Ha visszagondolok arra, amit a Szilveszter Ralin éreztünk, nyugodt szívvel állíthatom, hogy móka és kacagás volt az a futam, bennünk voltak még az olaszországi élmények, és a közönség is hálás volt a Hungaroring környékén” – mesélte Holló Barnabás, a kettős navigátora.
„Mindennek megfelelően Miskolcon is farolni akartunk, hangulatot teremteni, és fel is készültünk utcai gumikkal, de meglepetten tapasztaltuk, hogy nem nagyon voltak nézők. A salakon igen, de számunkra annak nem sok értelme van, hiszen csak másfél perc az egész. Értjük persze, hogy a szervezőnek és a szurkolóknak azért jó mindez, mert egy helyre könnyebb beterelni az embereket, akik az összes indulót láthatják, de a pilóták nagy része szerintünk csak szükséges rosszként kezeli a prológot.”
„Mi igazából a klasszikus gyorsaságikra akartunk koncentrálni, de rá kellett jönnünk, hogy ezeken a részeken sem fog sikerülni a produkciónk. A szakaszok kijelölései nem feltétlenül tették lehetővé, hogy nézelődjenek az emberek, másrészt nem olyanok voltak a szakaszok, hogy lehessen farolni, hiszen nagyon dobált bennünket az aszfalt.”
„Az is elvette a kedvünket persze egy kicsit, hogy sokat kaptunk az elejétől, és nem azért, mert öregebbek vagyunk a többieknél, és elkoptak volna a reflexeink. Mi mindig is tartani akartuk magunkat ahhoz az elképzeléshez, hogy csak eredeti alkatrészekkel versenyezzünk, de Miskolcon véglegesen rájöttünk, hogy el kell felejtenünk például a hagyományos váltót, helyette szekvenciálist kell beszerelnünk, és ez igaz minden darabjára a kocsinak. Amivé így
válik a gép, az persze már rég nem Zsiguli, de ha ezt követelik meg az új idők, nincs mit tennünk. Felemásak az érzéseink, de fejet kell hajtanunk az új elvárások előtt” – folytatta Barna.
„Voltak műszaki hibáink is sajnos, három hengerrel mentünk egy gyorsot, itt el is dőlt minden, de a vége felé megint tudtuk tartani a tempót, és élveztük a dolgot. Összességében megállapíthatjuk, hogy klasszikus Hodosi–Holló-féle túlélőversenyt futottunk: küzdöttünk, nem adtuk fel és visszajövünk. Az utolsó gyorsasági előtt már harmadikok voltunk, és kezdtünk reménykedni a csodában, amikor etapon megállt a motor, így végül fel kellett adnunk. Nem mondom, hogy boldogok voltunk.”
„Mindezek ellenére nem ment el a kedvünk a folytatástól, hiszen kiváló ellenfeleink voltak és összességében a verseny sem volt rossz. Be kell látnunk, hogy akármennyi tapasztalattal is rendelkezik, mindig tanul az ember, és az egyik alapvetésnek annak kell lennie, hogy mindig légy kitartó, soha ne add fel. Nem mondom, hogy nem volt kellemetlen rájönni, hogy ez a technika már nem elég, de megértettük a kihívást. Építeni kell egy űrhajót, és azzal
visszajönni, hogy megmutathassuk, mire vagyunk képesek. A munkálatok miatt most csendes lesz számunkra az év közepe, de a szezon második felében jövünk…” – foglalta össze a tennivalókat a navigátor.
