Loeb Korzikán is az élmezőnnyel harcolna

A kilencszeres világbajnok szerint nem ismeri a pályákat, ami nagy hátrány lesz számára, de aszfalton mindig versenyképes volt, ebben bízhat.

Mexikóban kiváló teljesítménnyel tért vissza a rali-világbajnokságra Sebastien Loeb, a sportág legendája pedig jövő hétvégén a Korzika Ralin is ott lesz. WRC-s pályafutása során aszfalton gyakorlatilag verhetetlen volt, ezeket a pályákat viszont nem ismeri, sosem ment még rajtuk, míg a mexikói útvonal nagy részét azért használta már korábban. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy egyszerűbb készülni erre a futamra, mint a murvás Mexikó Ralira.

“A teszt jól ment, jól éreztem magam az autóban, segített, hogy mentem előtte Mexikóban még akkor is, ha az murva volt. Igazság szerint aszfalton könnyebb megszokni a C3-ast, bár egy kicsit alulkormányzott volt számomra, de dolgoztunk rajta, kerestük a jó beállítást. Nagy változásokat nem kellett eszközölni, a harmadik-negyedik nekifutásra már elég jó volt a beállítás, utána különböző körülményekre teszteltünk” – nyilatkozta az Autosportnak és azt is hozzátette, hogy ugyanolyan differenciálmű-beállításokat használ, mint Kris Meeke, de a futóműben valamelyest eltér a brittől.

“Nehéz megmondani, hogy mire lesz esély, aszfalton mindig versenyképes voltam, remélhetőleg ez most is így lesz majd. Viszont a Korzika Rali teljesen új lesz számomra, minden szakaszt fel kell majd fedeznem, ami hátrányt jelent. Nem tudom, hogy mire leszek képes, de remélem, hogy ott leszek az elején.”

 

Related posts