A power stage-et behúzták Vincze Ferencék, de a dobogóról lemaradtak.
Nem lett Hadik-Turán csata az Eger Rali második versenynapján, ugyanis a szombati szoros küzdelem után vasárnap már nem volt kérdés: miután Turánék egy korai rajt miatt tízmásodperces büntetést kaptak, behozhatatlanná vált a két versenyző közötti különbség. Hadik persze így sem bízta a véletlenre a dolgot, hiszen a nap kilenc szakaszából hatot megnyert és bár a power stage-et nem nyomta meg, így is magabiztos győzelemmel nyitotta az ORB 2018-as szezonját.
Turánék beértek másodikként, és hiába hajrázott nagyon a Skodával debütáló Kazár-Tóth kettős, a fordos párost nem tudta utolérni. Kazáréknak be kellett érnie a dobogó legalsó fokával, igaz, elsőre rögtön jó tempót diktáltak és szakaszokat nyertek az új autóval, első közös közös versenyükön. Nem jött ki a lépés Vincze Ferencnek, aki a szombati megforgás után a power stage megnyerésével vigasztalódott, de a negyedik hellyel nem lehet maximálisan elégedett – Velenczei Ádám egy ötödik hellyel tért vissza, míg Balogh János egy hatodik helyezéssel debütált ezzel a Skodával.
A hármas kategóriát Szauer Gergőék, a Peugeot 208 Kupát pedig Jánosa Ákosék nyerték.
Az Eger Rali végeredménye:
1. Hadik András, Igor Bacigal Ford Fiesta R5 1:12:04.2
2. Turán Frigyes, Bagaméri László Ford Fiesta R5 +23.5
3. Kazár Miklós, Tóth Zsolt Škoda Fabia R5 +27.5
4. Vincze Ferenc, Bazsó Attila Škoda Fabia R5 +38.8
5. Velenczei Ádám, Szedő Csaba Hyundai i20 R5 +1:10.4
6. Balogh János, Szőke Tamás Škoda Fabia R5 +1:14.8
7. Bodolai László, Popovics László Ford Fiesta R5 +1:17.2
8. ifj. Kiss László, Kissné Varga Zsuzsanna Ford Fiesta R5 +1:32.3
9. Ollé Sándor, Belső Kristóf Škoda Fabia R5 +2:04.7
10. Trencsényi József, Verba Gábor Škoda Fabia R5 +2:30.6