Hibátlan autózással, végig vezetve nyerte meg az Akropolisz Ralit ifj. Érdi Tibor és Papp György az ERC2 értékelésében, így újabb lépést tett a címvédés felé – a bajnoki elsőséghez szükséges négy győzelemből kettő már megvan. A Kanári-szigeteken aratott győzelem után úgy érkezett meg Görögországba az Érdi Rallye Team, hogy már negyedszer vágott neki a legendás Akropolisz Ralinak – a korábbi években begyűjtött tapasztalatok pedig nagyon hasznosnak bizonyultak. „Az autó kapott egy új hajtásprogramot, így nagyon könnyű volt vezetni, én ennek tudom be azt, hogy ilyen gyorsak tudtunk lenni ezeken a…
BővebbenHónap: 2018 június
Interjú: Egy fa vetett véget Hadikék versenyének Szombathelyen
Nem volt szerencséje az ISEUM Ralin az első két futam győztes párosának, Hadik Andrásnak és Igor Bacigálnak, ezúttal az abszolút második helyről estek ki a Ford Fiestával. Amilyen jól kezdte a szezont Hadik András és Igor Bacigál, olyan rosszul folytatódott számukra az idény Szombathelyen, ugyanis nem látták meg a célt az ISEUM Ralin. A szombati napot még a második helyen zárta a páros minimális hátránnyal Turán Frigyesék mögött, ám a vasárnapi első gyorsaságin túlcsúsztak egy kanyarban, és egy fa megálljt parancsolt számukra. „Szerencsére mi jól vagyunk, és az autó is…
BővebbenSzombathelyen sem voltak szerencsések Fehérvári Csabáék
A Proformance Rallyesport versenyzőpárosa, Fehérvári Csaba és Bencsik Dániel számára nem alakult túl jól az ISEUM Rali – pontosabban az első nap még remekül sikerült, de a technika ördöge ismét megtréfálta őket… A miskolci kiesés után abban bízott a Fehérvári-Bencsik kettős, hogy sikerült megoldaniuk az akkor felmerült problémákat és hibamentes versenyzés vár rájuk – nem így történt. „Azt hittük, hogy az előző futam után kiküszöböltük az AC-problémánkat, de a teszten megint előjött – igaz, ott végre tényleg sikerült megoldaniuk a srácoknak és jót tudtunk autózni. A futam első napja is…
BővebbenWRC-hírek: A Citroen vinné Ogier-t, a Hyundai és a Toyota Meeke-et
Már zajlik a 2019-es szezon előkészítése a csapatok körében. Kris Meeke kirúgása megkavarhatja az állóvizet a WRC pilótapiacán, hiszen a brit pilóta tempója a legszűkebb elitbe tartozik, de a Citroennél képtelen volt megbízható teljesítményt nyújtani – az viszont egyértelmű, hogy ebben a borzasztó nehezen vezethető autónak is volt szerepe, amely ráadásul folyamatosan növelte a pilóta frusztrációját is. A francia csapatnak szüksége van egy sztárversenyzőre a helyére, mert Craig Breen és Mads Ostberg aligha fogja felemelni őket a mostani helyről, de Sebastien Loeb hajthatatlan, nem fog visszatérni, így a hírek szerint…
BővebbenVideó: Hétvégén ismét raliautóba ült Sebastien Loeb
Előfutóként száguldozott hétvégén a kilencszeres világbajnok egy francia futamon – az autó a már többször látott Peugeot 306 Maxi volt. Íme egy szakasz belülről: Itt pedig egy külső összefoglaló:
BővebbenÖt kilométer hiányzott a győzelemhez Rongitséknak
Egy hajszállal maradt le a szombathelyi sikerről a Rongits–Hannus páros, egy fa állta az útjukat a verseny legvégén – remélik, hogy legközelebb javítani tudnak, ha már egyik kedvenc versenyükön nem sikerült célba érniük. Az első szakasztól az utolsóig vezetett az ISEUM Ralin Rongits Attila és Hannus László az ORC értékelésében, mégsem tudtak nyerni – néhány kilométerrel a cél előtt ért véget a száguldás. „Ez az egyik kedvenc versenyünk, nagyon szeretjük a Szombathely környéki jó minőségű murvás pályákat” – mesélte a pilóta. „Ennek megfelelően nagyon jó időket autóztunk, sikerült az első…
BővebbenMagyar ERC-sikerek: Herczigék abszolút másodikak, Érdiék kategóriát nyertek
Eb-ezüstérmet szerzett Herczig Norbert és Ferencz Ramón, ifj. Érdi Tibor és Papp György pedig megnyerte az ERC2 értékelését az Akropolisz Ralin. Nem történt már változás a vasárnapi szakaszokon, Herczig Norberték egyet ugyan hibáztak (leestek az útról, leállt az autó, de folytatni tudták), ez azonban nem befolyásolt semmit – komoly bravúrt bemutatva az Akropolisz Rali második helyén zártak, ezzel megszerezték első Európa-bajnoki dobogójukat. A magyar bajnok két gyorsaságit is nyert a hétvége folyamán, stílszerűen az utolsón is megverte a riválisait is és a többiek hibáit is ki tudta használni, így csak…
BővebbenKazár Miklós: Jó az irány
Májusban az ISEUM Ralival folytatódott a magyar bajnoki szezon, a Pro Racers duója, Kazár Miklós és Tóth Zsolt pedig kis híján emlékezetessé tudták tenni egyik kedvenc versenyüket a szombathelyi murván. Mindent összevetve pozitívan folytatódott az idei bajnoki szezon a csapat számára: Kazár és Tóth jól kezdett az ISEUM Ralin, a Skoda Fabia R5-össel egyre jobb időket autóztak, és az utolsó szombati szakasz megnyerésével az abszolút harmadik helyen várták a folytatást. Azonban vasárnap reggel elkövettek egy hibát – Kazár Miklós rossz abroncsot választott –, ami abból a szempontból sorsdöntőnek bizonyult, hogy…
BővebbenTöbb dologgal is meg kellett küzdeniük Szombathelyen Bodolaiéknak
Két remekül sikerült aszfaltos verseny után nem jött össze igazán az ISEUM Rali a Bodolai–Popovics kettősnek – kisebb-nagyobb hibák, technikai gondok hátráltatták őket, így végül az abszolút tizedik helyet szerezték meg. Már a szombati nap sem alakult tökéletesen Bodolai László és Popovics László számára az ISEUM Ralin, holott egészen az utolsó szakaszig biztató volt a tempójuk. „A kvalifikációnk jól sikerült, a nyolcadik helyre tudtuk magunkat besorolni, és az első öt gyorsaságit is elfogadhatónak tartom, nyolcadikak voltunk, de nagyon szoros volt a küzdelem, egyáltalán nem kerültünk messze az igazán jó helyektől…
BővebbenVideó: ilyen volt Balogh Janiék Rallye Katlanja
A 6. gyorsasági belülről:
Bővebben