Rally2: a végén fordítottak Ruszóék

Kalandos napon van túl a TippmixPRO Zemplén Rally mezőnye. Éjjel egy kis eső áztatta meg a pályákat, ami akkor is nehezítette a versenyzőpárosok életét, mikor reggel már napsütésben rajtoltak. Forgások, kicsúszások és defektek „színesítették” a napot, ennek ellenére a versenyzők nagyon élvezték – a szép számban kilátogató nézőkről nem is beszélve!

Az előző versenyeken már elegendő pontot gyűjtött abszolút magyar bajnok páros, Német Gábor és Németh Gergely kettőse elindult ezen a futamon, örömautózást terveztek a szezonzárón, de a második gyorson egy kicsúszás következtében kifordult a jobb hátsó futóművük, így feladni kényszerültek a mai versenyt.

Minden mezőny öt gyorsasági szakaszt teljesített az első napon, a Rally2 mezőnyének izgalmas végjátékot hozott: A bajnokságot vezető Faltusz Dávid a második gyorsaságin szalagkorlátnak ütközött, és egy pillanatra úgy tűnt, elúszott az idei évi elsőség, de egy egész napos derekas küzdelemben az abszolút tizenkettedik helyről az ötödikre küzdötte fel magát.  Így elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy ő legyen az idei év abszolút bajnoka az Országos Rally2 Bajnokságban.

A Rally2 mezőnyének tehát nem csak a verseny, hanem az év is véget ért, a szerencsi Rákóczi-várban rendezett ünnepélyes célceremónián a TippmixPRO Zemplén Rally helyezettjei meséltek a szezonzáró futamról:

Ruszó Krisztián/Geró Gábor – Lada VFTS – 1. helyezés

„Nem gondoltuk volna, hogy ilyen jól megy majd, bár a power stage-en próbáltunk nagyon sietni. Egy helyen túl erős kézit húztam és lefulladtunk, mondtam is Gabinak, hogy szerintem ez annyira nem lesz jó – de a végül mégis jó lett! Nagyon szeretek sötétben menni, meg egyébként is szeretem ezeket a saras, dobálós szakaszokat, de ezek kimondottan jó gyorsaságik voltak, gratulálok a rendezőnek, szerintem nagyon-nagyon jó versenyt csinált! Még mentünk volna egy kört, annyira élveztük! Nagyon örülünk az évnek, nagyon köszönöm a fiúknak, akik egész évben segítettek minket, a családnak, akik elviselték, hogy olyan sokat távol voltunk.”

Várnai Dávid/Szabó Tamás – Ford Fiesta R2T – 2. helyezés

„Nagyon elrontottam az utolsó gyorsaságit, sokszor beforogtunk, úgyhogy ez így nem volt sajnos jól. A világításunk nem volt, és az utolsó gyorsot ezért rontottuk el, de ez egy ilyen sport, viszont nagyon bosszant, hogy ennyire elrontottam, de ez van, ez a sport egyszer elvesz, egyszer ad. Napközben viszont nagyon sokat adott, nagyon boldog pillanataink voltak, ezért már megérte eljönni ide!”

Molnár Zoltán/Mohácsi László – Citroen C2 – 3. helyezés

„Élveztük a versenyt, nagyon jók voltak a pályák is! Nagyon sarasak volt ezek az esőáztatta szakaszok, és ezek az elsőkerekes autóknak annyira nem fekszenek, ez talán látszik az eredményeken is. Másodikak lettünk, de nem érdekel, mert nagyon jót versenyeztünk, egész nap fülig ért a szám, az autó karcmentes, és nagyon sokat tudtunk tanulni, szóval nagyon élveztük ezt a napot!”

Rácz Gábor/Gyöngyösi Marcell – Lada VFTS – 4. helyezés

„Szerintem elég kalandos verseny volt, nagyon élveztük: az, hogy nehezek a körülmények, az mindig élvezetesebb, mint a nagyon egyszerű, sima versenyek. A mádi szakaszt egyébként is nagyon szeretem, tavaly a Rally3-ban már mentünk rajta, és akkor is nagyon tetszett, de Erdőbénye sem tavaly, sem most nem feküdt nekem, de azért próbáltam aránylag normálisan átmenni rajta.”

Faltusz Dávid/Balai Róbert – Peugeot 208 R2 – 5. helyezés

„A mai nap volt minden, a második gyorson nekimentünk a korlátnak, ahogy ott álltunk, nem hittem volna, hogy végül itt végzünk. Nagyon köszönöm mindenkinek, főleg apukámnak, hiszen nélküle nem lennénk itt, de a csapat nélkül sem, nekik is nagyon hálásak vagyunk – Robinak pedig, hogy elviselt egész évben. Nagyon sokat küzdöttünk ezért a bajnoki címért, már a gokartos időszak óta, rengeteg idő és pénz van ebben, de azt mondom, megérte!”

Vasárnap már csak az ORB/ORC, valamint a Historic mezőnye autózik a Zemplénben: a záró napon ismét a mai pályákon, de immáron megfordítva, Mádról és Tállyáról indulva teljesítik az öt szakaszt. A célceremónia ismét a szerencsi Rákóczi várban lesz, a dobogón az ORB/ORC mezőnye háromnegyed 2-kor; a Historic-nak délután 3 órakor.

A nap részletes programja a verseny honlapján olvasható: https://zemplenrally.hu

A Tippmixpro Zemplén Rally (Rally2) végeredménye

  1. Ruszó Krisztián, Geró Gábor (Lada 2107 VFTS) 51:41,4
  2. Várnai Dávid, Szabó Tamás (Ford Fiesta R2T) +7,8
  3. Molnár Zoltán, Mohácsi László (Citroen C2) +45,2
  4. Rácz Gábor, Gyönyösi Marcell (Lada VFTS) +46,5
  5. Faltusz Dávid, Balai Róbert (Peugeot 208 R2) +2:59,3
  6. Völcsey Viktor, Szommer Bence (Peugeot 208 R2) +3:22,1

Related posts