Szinte üldözték a technikai gondok Juhász Csabát, aki új navigátorral, de a jól bevált Mitsubishivel kezdte az évet, melyet végül egy Peugeot-ban kellett befejeznie.
Bőven került akadály Juhász Csaba elé idén, aki gyorsan összeszokott Velezdi Eszterrel, ám amilyen jól indult az év a páros számára, olyan nehezen folytatódott.
„A Mitsubishi Lancer Evo X R4-es autóval akartunk menni. A Rally Hungary során másodikok voltunk a kategóriánkban, a Diósgyőr Ralin viszont egy villamossági hiba miatt kiestünk. A Mecsek Ralira ezt orvosoltuk, de ott fékhiba miatt balesetet szenvedtünk” – idézte fel Juhász.
A pilóta elmondása szerint megpördültek, de még így is nagyjából 70 km/h-val csapódtak neki egy fának. Ezek után még elszántabbak lettek, így bár a lakatolás miatt a fehérvári versenyt kihagyták, Győrben rajthoz álltak. Hiába azonban a motiváció, az utolsó napra tönkrement a váltó.
„Olyan alkatrész tört el, ami a gyártónál nem volt polcon. Nem készült el az autó, szóval a Zemplén Ralira egy cseh csapattól béreltünk egy Peugeot 208 Rally4-et” – mondta, majd hozzátette, hogy csak Máriapócson tudtak tesztelni, ami mindössze az alapbeállításokhoz volt elég.
„A 2WD kupában hatodikok lettünk, de itt is volt egy elektronikai hibánk. Ez kergetett minket egész évben. Vissza kellett szokni az elsőkerekes autóhoz is, viszont sokat tanultunk. A szombat erről szólt, vasárnap pedig látszott, más esetben a dobogó sem lett volna elérhetetlen” – folytatta Juhász, aki 2025-re is kitért.
„Jó tapasztalat volt mindez, mert kiderült, mennyi ráfordítás kellene ahhoz, hogy átszokjunk egy új autóba. A Mikulás Rali után üzembiztossá akarjuk tenni a Mitsubishit, mert ezzel szeretnénk menni 2025-ben” – tette hozzá.