Elfyn Evans és Kalle Rovanpera a hétvége vesztese, a futamot Sebastien Ogier nyerte meg, de Ott Tanak és Thierry Neuville is elégedett lehet.
Sebastien Ogier idei második futamgyőzelmét hozta a Portugál Rali: az első európai murvás versenyen már hatodszor tudott nyerni a francia klasszis, aki ezúttal a szezonbeli legjobb teljesítményét nyújtó Ott Tanakkal csatázott az első helyért.
Ezt a meccset szombaton egy defekt és egy futóműprobléma döntötte el, Tanak ezzel veszített 15-20 másodpercet, és bár az incidens előtt két tizeddel még ő vezette a futamot, de az itt összeszedett hátrányát végül nem tudta eltüntetni. Ezzel együtt 2024-ben eddig most szerepelt a legjobban, amit vasárnap pontokra is váltott: a szombat esti második helyezéséhez hozzácsapta a vasárnap megnyeréséért járó hét egységet, a power stage-en pedig egyetlen tizedmásodperccel maradt el csapattársától, Thierry Neuville-től.
Neuville összességében szintén elégedett lehet, hiszen abszolútban a dobogón zárt, vasárnap második lett, a power stage-et pedig megnyerte, így ezúttal is rengeteg pontot gyűjtött, ráadásul eddigi fő riválisa, Elfyn Evans leszakadt róla: a wales pilóta defektet kapott, hibázott és technikai probléma is sújtotta, így összesítésben hatodik lett, de sem vasárnap, sem a power stage-en nem szerzett pontot. Emiatt lemaradt Neuville-től, sőt kis híján Tanak is utolérte a bajnoki tabellán.
A futam másik vesztese Kalle Rovanpera volt, a címvédő ugyanis szombaton az élről dobta el a Toyotát, így három rajthoz állásból másodszor esett ki saját hibájából.
A Hyundai Neuville és Tanak remeklésének, valamint a toyotások betlijének köszönhetően a konstruktőri tabellán is átvette a vezetést.