Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros

 

A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat.

Tavaly a Mikulás Ralin már kipróbálták az új Skodát, és úgy megtetszett a párosnak, hogy 2024-re is ezt a technikát választották – így összegezhetjük Német Gábor és Németh Gergely döntését, akik idén az Eurosol Racing Team Skoda Fabia RS Rally2 versenyautójával állnak rajthoz.

„A Mikulásra is elsősorban azért mentünk ezzel az autóval, mert szerettük volna kipróbálni, és annyira komfortosnak érződött a nehéz körülmények között is, hogy azonnal megtetszett. Bár aszfalton még nem sikerült menni vele, ettől függetlenül azon voltunk, hogy 2024-ben ezzel az autóval indulhassunk a magyar bajnoki futamokon” – válaszolt a váltás okait firtató kérdésre Német Gábor.

A páros az eddigi legeredményesebb murvás futamát teljesítette az autóval, hiszen sikerült szakaszt nyerniük, és végül a dobogón zárniuk a többek között Eric Caisszal, vagy Filip Maressel megerősített mezőnyben.

„A Hyundai is egy relatív jó választás volt tavaly, de úgy érezzük, hogy ezzel az autóval talán sikerülhet még előrébb lépnünk 2024-ben. Emellett az is fontos szempont volt, hogy az Eurosol révén egy nemzetközi szinten, a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is többször bizonyított, óriási tapasztalattal rendelkező csapattal tudunk együttműködni. Az ő munkájuk, szerepvállalásuk garancia arra, hogy a háttérrel nem lesz probléma. A többi rajtunk múlik” – tette hozzá Németh Gergely.

Puskádi János, a korábban világsztárokkal is együtt dolgozó Eurosol Racing Team vezetője beszélt arról, hogy miért döntöttek Német Gábor és Németh Gergely kettőse mellett a 2024-es magyar bajnokságra.

„Tehetséges párosról van szó, és bár az utóbbi években mi nem versenyeztünk itthon, most úgy éreztük, hogy az ő megkeresésükre igennel kell válaszolnunk. Az elmúlt időszakban látható volt a fejlődésük, én úgy gondolom, hogy tavaly már helyenként oda tudtak érni az élmezőny közelébe is. Látom bennük a potenciált, emellett pedig emberileg is nagyon alázatosak, úgyhogy szívesen segítünk nekik a további fejlődésükben, illetve a minél jobb eredmények elérésében. Terhet nem rakunk rájuk, a cél az, hogy sikeres szezont teljesítsünk” – mondta Puskádi János.

A páros idei első versenye a Veszprém Rali, vagyis az V. Rally Hungary lesz majd április 12–14-e között, ahol az Európa-bajnoki mezőnyben fogják megmérettetni magukat.

Related posts