Lesz még egy gyorsasági: Kanyikra másféle rohanás vár 2019 végén

Szöveg: Salánki Gábor

Ifj. Kanyik Antal október közepén már nem tervezte, hogy 2019-ben versenyautóba ül, de kapott egy felkérést, amire nem mondhatott nemet, így egy bivalyerős Honda Civic Type-R Gr.A-val rótta a kilométereket az orfűi Rali3-as futamon. Az élményekről ő maga beszél.

Kihagytátok Danival a 3 Städte Ralit, de jött helyette egy izgalmas és váratlan lehetőség. Mivel telt az első novemberi hétvégétek?

Kondella Petitől kaptam egy megtisztelő felkérést, hogy miután a műhelyünkben felkészítettük a Honda Civicjét, szakítsak arra is időt, hogy beállítsam, valamint élesben kipróbáljam a kocsit. Neki köszönhetően felkerült a nevem az orfűi Rali3-as futam nevezési listájára, ráadásul kétszer is! Az itineremet ezúttal Peti felesége, Kondella-Fülep Edina olvasta, vele teszteltünk igazából Peti számára ezen a sprinten.

 

Milyen volt?

Edinával most ültünk először együtt versenyautóban, tökéletesen tette a dolgát, hamar összerázódtunk a pályákon. Remek gyakorlás volt ez a sprint mindkettőnknek. Az autó tömören összefoglalva brutális. Erős, és nagyon jó vezetni, a nap végére a kezdetihez képest sokkal kezesebb is lett, mert rengeteget dolgoztunk, illetve tekergettünk rajta. Az időjárás kegyes volt hozzánk, sokat segített a munkánkban, hiszen a tréningen és a rajt előtti éjszaka esett az eső, így a száraz beállításokon kívül a vizeseket is próbálgathattuk. Sötétben is mentünk két szakaszt. Napközben lépésről lépésre vált egyre kezelhetőbbé a 285 lóerős fenevad. Folyamatosan gyorsultunk, így az eredményünkre sem lehetett panaszunk. Arra is volt példa, hogy a WRC-s Csík-Csík párossal csatáztunk. A végén mi lettünk a legjobb kétkerék-meghajtású autóval induló páros, a licenszesek kategóriájában pedig a negyedik helyet szereztük meg. A célban volt minek örülni, de a csapathangulat a sikerünk nélkül is kiemelkedő volt, mindenki nagyon jól érezte magát, méltó zárása volt ez a kis kitérő az évünknek. Köszönöm szépen Petinek a lehetőséget, megtiszteltetés volt a számomra. Boldogan tértünk haza, a Honda Civic Type-R Gr.A pedig néhány apróság kivételével teljesen készen áll a 2020-as évadra.

Ezzel véget ért nektek 2019?

Az autóversenyzés szempontjából igen, Julcsi pedig már hónapokkal korábban szögre akasztotta a bukósisakját. Hamarosan érkezik ugyanis a kislányunk, az orvosok jóslata szerint heteken belül megszületik, úgyhogy egy nagyon izgalmas gyorsasági szakasz még garantáltan vár ránk 2019-ben: valószínűleg itthonról a szülőszobáig.

Köszönjük partnereinknek: Exclusive Change, Exclusive Tours, Pentolt Kft., Kroon Oil, Elaforg 2000 Kft., Hidra Kft., 3D iClone, Kanyik Autószerviz, Kanyik Motorsport, SRTeam, Atech Racing, Brian James trailers, www.kanyikmotorsport.hu

Related posts