A foglalkozás elérte célját: Szolid eredmény a szezon végére

Szöveg: SOLID Racing Team

A SOLID Racing Team két versenyautóval vett részt az orfűi ralisprinten. Míg Oláh Zoltán és Szilassy Arnold levezetésnek szánta az eseményt, addig ifj. Kanyik Antal és Kondella-Fülep Edina a 2020-as évre való felkészítést tartotta szem előtt.

„A mecseki futam nagyon jól sikerült számunkra, így nem volt kérdés, hogy Orfűn is ugyanabban a felállásban indulunk” – mondta Oláh Zoltán. „A pénteki és szombati időjárás kicsit kedvünket szegte, de vasárnapra ragyogó napsütéses időnk volt. Sikerült jól feldolgozni a pályát, de az látszott, hogy amint felszáradt az út, sokat kaptunk a kategóriatársaktól. Mint eddig is, most is nagyon jó hangulatú versenyen vagyunk túl. Idén a Szilveszter Ralin fogok még rajthoz állni, ahol a vendégeimet autóztatom meg. Mint minden futamot, ezt is nagyon várom, mert az eddig tapasztalt körülmények kedvezni fognak a Seatnak.”

Köszönjük partnereinknek: Ecoffice Technology Kft. – Triumph Adler, EGROKORR Festékipari Zrt., Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft., GLOBAL-UNION Kft. – Kyocera, Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST, RAIKER – www.raiker.hu, Dokutech Center Kft., Ital Logisztika Kft., C+D Automatika Kft., Kudo Trade Plus Kft., Tower-Tech Kft., SP Kosaras Kft., Best-Vill. 2000 Kft., KOOS WEBER Hungária Kft., ROBITLÁG Bt., HUNIPER Permetező Kft., The Body Shop, SEQOMICS Kft., Sulypont Bt., LABNET Hungary Kft., VibroService Kft.

Related posts