Tanak szerint nem vonul ki a WRC-ből a Hyundai

Az észt versenyző cáfolta a pletykát, ami a Hyundai WRC-programból való kivonulásáról terjedt. Magabiztosan állítja, hogy a nehézkes kezdet után az élre tudnak állni a WRC hibrid korszakában is. A dél-koreai márka a riválisaihoz képest jóval később jelentette be azt, hogy részt kíván venni a WRC új, hibrid korszakában. A halasztott döntés miatt az i20N versenyautó fejlesztésére is jóval kevesebb időt és energiát tudtak szánni a mérnökök. A versenygép csak decemberben tudta megfutni az első métereit, mindössze 1 hónappal a szezonnyitó előtt. A mérnökök azóta is megfeszített erőkkel dolgoznak a…

Bővebben

Velenczei: A legnehezebb futam vár ránk ezen a hétvégén

szerző: DuEn Velenczei Ádámnak nincs nagy tapasztalata a murvás versenyeken, hiszen eddig összesen háromszor indult ilyen útfelületen R5-ös versenyautóval… Az idei dobogós sorozatot itt lesz a legnehezebb tovább folytatni, de a Velenczei-Vánsza egység fontosnak érzi a másfeles szorzójú bajnoki fordulót és mindent megtesz azért, hogy a legtöbb ponttal távozhassanak a 28.Székesfehérvár-Veszprém Rallye-ról. Eddig idén mind a négy futamon dobogón állt a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt alkotta duó. A Dunakanyar Rally-t megnyerték Ádámék, de a másik három versenyen is a céldobogó harmadik helyéről locsolhatták a pezsgőt. „Abban biztos vagyok, hogy…

Bővebben