Herczig Norbert szakaszgyőzelemmel lett dobogós Rómában, ötödik a bajnokságban

Ugyan 2018-ban két dobogót is szerzett már az Európa-bajnokságon Herczig Norbert és Ferencz Ramón, de talán nem túlzás kijelenteni azt, hogy mégis ezen a hétvégén érték el pályafutásuk legnagyobb eredményét. A rendkívül erős mezőnyt felvonultató Róma Ralin ugyanis a shakedowntól és a kvalifikációtól kezdve az első napon át egészen az utolsó szakaszig a konkrét élmezőnyben szerepelt a magyar páros, a negyedik-ötödik helyen autózott a teljesen futam folyamán, volt több harmadik időeredménye is, majd minderre az utolsó gyorsaságin tette fel a pontot.

Herczigék ugyanis egészen elképesztő teljesítményt nyújtva megnyerték a futam záró szakaszát, ezzel pedig három tizedmásodperccel megelőzték a spanyol Efrén Llarenát és végül felállhattak a római dobogóra a két helyi szupersztár, Giandomenico Basso és Andrea Crugnola mellé. A második hely is csak 4,6 másodpercre volt, de ne legyünk telhetetlen, a magyar ralisport egyik legnagyobb eredményét szállította a Skoda Rally Team Hungaria.

Llarena mögött a lengyel Miko Marczyk lett az ötödik, a harmadik olasz sztár, Fabio Andolfi a hatodik, Simone Tempestini a hetedik, a top tízbe pedig olyan szupersztárok fértek be, mint Andreas Mikkelsen és Craig Breen.

Az ERC3 Junior értékelésében László Martin és Berendi Dávid is parádés hétvégét futott, de ezúttal sem volt szerencséjük, egy defekt elvette tőlük a dobogót, így végül a negyedik pozícióban zárták a viadalt úgy, hogy szombaton ők is nyertek egy gyorsaságit. Vogel Adrienn és Notheisz Ivett a Rally4-esek között a 18. helyet szerezte meg, Juhász Csaba és Juhász István pedig az ERC2 hetedik helyével térhet haza.

Herczigék ezzel az óriási eredménnyel a tabellán is felugrottak az ötödik helyre 46 ponttal, megelőzve Breent, vagy Nikolay Gryazint – a most kieső Lukjanuk vezet 67 ponttal, Mikkelsen 66-tal második, Llarena 61-gyel harmadik, Marczyk pedig 60-nal negyedik. László Martinék a balszerencsés évkezdettel jelenleg a hetedik helyet foglalják el az ERC3 Juniorban.

fotó: Skoda Rally Team Hungaria

Related posts