Nyerhet Rovanpera Finnországban? Ő is érzi a nyomást

Elképesztő ütemben tör magának utat a WRC legjobbjai közé Kalle Rovanpera, aki tavaly már újoncként is megmutatta, hogy neki fekvő pályán fel tudja venni a harcot a szupersztárokkal – Svédországban szakaszt nyert és legyőzte Sebastien Ogier-t már a második versenyén, Észtországban is remek volt a tempója, idén pedig Monte-Carlóban is kiemelkedő részeredményeket produkált.

A hóban való versenyzéshez mindig különleges érzékek kellenek, Rovanperának pedig itt nagyobb tapasztalata van, mint egy-két kollégájának – ráadásul éppen az Arctic Ralit nyerte meg tavaly tesztversenyként a Yarisszal, úgyhogy a pályák egy részét is ismeri, míg a többiek nem. Éppen ezért egyre többen beszélnek arról, hogy a finn fiatal akár a győzelemre is esélyes lehet a havas futamon – de mit gondol erről ő?

“Azt mondhatom, hogy valamivel több rajtam a nyomás. Nem igazán nagy, mert én nem így kezelem a nyomást, de az biztos, hogy ha nem is nyomás, izgalom akkor is jóval több van most, főleg a finn emberek részéről. Mindenki többet vár tőlem ezen a versenyen, mint bárhol máshol, szóval jónak kell lennem. Hóban mindig jól éreztem magam és most is magabiztos vagyok” – mondta Rovanpera a WRC.comnak.

“Az, hogy tavaly itt nyertem, bizonyos részeken előnyömre válik majd, de nem mondhatom, hogy nagy fórban vagyok emiatt. Vannak szakaszok, amelyeken vezettem tavaly, vannak, amelyek fordított irányban mentem és vanank, amelyek teljesen újak. Valamit segít, hogy tudom, mi következik, de nem nevezném nagy előnynek.”

Rovanpera hozzátette, hogy a tesztek során nagyon tetszett neki az autó, már megvan a jó beállítás, viszont a gumik nagyon eltérőek a tavalyiakhoz képest – egészen más a Pirellik viselkedése és ez a beállításokra is hatással van,  teljesen máshogy mozog az autó.

fotó: WRC.com

Related posts